2015. november 28., szombat

27. "Mi lesz ha elmúlik a varázs?"


Hannah Ashwin

Nehezemre esett Ashtont otthon hagyni egyedül, de a zenekar körüli dolgok teljesen a feje tetejére álltak. Nem akartam hazudni Ashtonnak, de nem tudtam neki elárulni az igazat. Nincs elég bátorságom még mindig, hogy nyíltan megbeszéljem vele a problémákat. A mostani pedig hatalmas. Úgy érzem a körém épített szép kis világ lassan össze fog omlani, ha minden kocka a helyére fog kerülni. Én pedig ezt nem akarom... Van ezzel a fiúval egy csodálatos életem, amit semmi pénzért nem kockáztatnék. Viszont ott van a másik, s az ígéretem. Megesküdtem, hogy minden eszközt és lehetőséget meg fogok ragadni, ha a sors a lábaim elé veti. Most az élet elém dobta ezt, s félek, ezzel sok dolgot és személyt veszíthetek el magam mellől.
A tegnapi telefonbeszélgetésünk hatása alatt vagyok még, amit Jace- szel folytattam. Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor a címeres ökör nevet adnám neki. Nem is értem, hogy jön ő ahhoz, hogy helyettem cselekedjen. Az ereimben a vér szinte forrt, ahogy egyre közelebb kerültem Alison irodájához. Kopogás nélkül vágtam ki az ajtót, és tessékeltem magam beljebb. Ahogy vártam, mindenki ott volt. Szemeimmel máris Jace- t kerestem, aki szinte szétfolyt a kanapén úgy terpeszkedett önelégült vigyorral arcán.
- Mégis hogy volt pofád hozzá, hogy  a beleegyezésem nélkül dönts? - szegeztem neki kérdésem egyből. A többiek kérdően néztek rám, valószínű, ők sem tudták, hogy Jace helyettem egyezett bele ebbe a szerződésbe.
- Minden jogom megvan ahhoz, hogy döntsek. Hayden velem alapította ezt a bandát, ugyanolyan jogom van az ilyen döntésekhez mint neked - rántotta meg vállát hanyagul.
- Azzal semmi baj nincs, de rohadtul nem mondtál nekem semmit! Egy kibaszott emialből kell megtudnom mindent! És mi van, ha én ezt nem akarom? Nem fogadom el ezt a szerződést! - jelentettem ki magabiztosan.
- Álljunk meg egy percre! - szólt közbe Al, s felállt az íróasztalától. - Nekem azt mondtad, hogy Ann is beleegyezett - nézett mérgesen Jace- re.
- Füllentettem - nevetett gúnyosan. - Ez egy remek lehetőség, és nagyon jól tudom, hogy Ann csak habozott volna a kis szerelme miatt.
- Még jó hogy haboztam volna, te ökör! - rivalltam rá. - Nekem itt van az életem, a családom, mindenem. Nem mehetek csak el úgy két évre!
- Egyszer már megtetted, a lelépés nagyon jól megy neked! - állt fel a kanapéról, s elém sétált. - Ahogy engem is kötelezett a szerződés, hogy nem léphetek ki, téged is kötelez arra, hogy kövesd a bandát oda, ahova szólítják.
- Ez a bosszúd, igaz? - löktem meg vállánál fogva. - Ezzel akarod tönkretenni az életem, amiért anno megcsaltalak Luke- kal. De nem fogok elköltözni innen, jobb, ha kerestek akkor valaki mást!
- Ez nem így működik, Hannah - dőlt az asztalának Al. - A Modes kifejezetten érted rajong. Kellesz nekik, a bandával együtt. Rengeteg pénzt ajánlottak Carlnak. Valamint ez egy remek lehetőség, hiszen számtalan zenekart karoltak már fel, és emeltek a hírnév csúcsára. Ezt akartad már az elejétől fogva, nem?
- Ezt - dünnyögtem orrom alatt. - De nem úgy, hogy nekem beleszólásom sem volt a döntésbe - emeltem fel a hangom ismét.
- Hannah! - karolta át vállamat Chris. - Jó lesz, hidd el! Asthon is biztos örülni fog a sikerünknek. London nincs messze, tudtok találkozni időnként.
- Időnként? Szerinted egy kapcsolatnak arra van szüksége, hogy időnként találkozzunk? - söpörtem le kezeit vállamról. Szólásra nyitotta száját, de ő is nagyon jól tudta, hogy igazam van. Ők még egy fél évig turnéznak, így is alig van ideje rám. Most pedig, hogy újabb kiló méterek választanak majd el egymástól, még nehezebb lesz fent tartani ezt a kapcsolatot. Tudom, hogy Ash mit fog szólni ehhez a szerződéshez. Azt fogja mondani, hogy harcoljak érte, és ne engedjem magam az irányításuk alá.
- Erre az esélyre vártatok hónapok óta, és most itt van a lábaitok előtt. Hannah - fordult felém Alison. - Egyetértek veled abban, hogy Jace nem játszott tiszta lapokkal, de ezt a lehetőséget nem hagyhatod ki. Ezért léptél be a bandába. 
- Ezért, és ez is minden álmom, de Alison érts meg, itt van az életem. Nem dobhatok el mindent pár nap alatt - ültem le a kanapéra zavaros arccal. 
Érzelmeim sokasága kavargott bennem. A legnagyobb álmom most teljesülni látszik, de milyen árat kellene érte fizetnem? 
- Nem is kell eldobnod mindent - guggolt le elém Al. - Ne gondolj egyből a legrosszabbra. Menj haza, és mondd el Ashnek, biztos vagyok benne, hogy Ő is örülni fog ennek a hírnek. Meglásd, minden jó lesz - mosolygott rám, mire én is megeresztettem felé egy félénk grimaszt.
Jace- re rá sem tudtam nézni, de beszélni sem akartam vele egy darabig. Kihasználta az érzéseimet, nagyon jól tudta, hogy ezt az ajánlatot nem lehet visszautasítani, és azt is tudta, mennyire vágytam egy ilyen szerződésre. Akarom, minden önző porcikám erre a lehetőségre vágyik, de a szívem minden pontja érzi, hogy Ash nem fogja elfogadni ezt a döntésemet. Sőt, talán még én magam sem vagyok benne biztos, hogy helyesen cselekszem. Nem tudom készen állok e egy ilyen lépésre, és azt sem, hogy a kapcsolatunk készen áll e az újabb távolságokra.

***

Nyugalomra volt szükségem mielőtt hazamegyek, és elmondom Ashnek a történteket. Ezt nem tarthatom előtte titkokban.
Beszélnem kellett valakivel, akinek kiönthetem a lelkem. Segítségre volt szükségem, mert az idegeim majd szét feszültek már a sok gondtól. Egy kávézóba beszéltem meg egy találkát Brynn- nel. Mióta Eva lelépett, senkim nem maradt, kivel jó baráti viszonyt tudtam volna ápolni. Viszont itt volt ez a lány, aki mindent megtesz azért, hogy megbocsássak neki.
Késett, mint általában, de ezért sosem szóltam egy szót sem. Viszont most hatalmas szükségem lett volna rá, ezért siethetne. Idegesen doboltam ujjaimmal a térdemen. Futólag felpillantottam az órára, majd felmordultam. Ha még többet késik, biztos vagyok benne, hogy kikészítem magam idegileg. Kikértem mindkettőnknek a kávéját, és vártam, hogy megérkezzen. Az ablakon bámultam kifelé, teljesen elmerengve a gondoltaim között, mikor a telefonom megszólalt. Carl neve villogott percenként a kijelzőn, de nem akartam vele beszélni. Lelki szemeim előtt láttam az egész beszélgetés lefolyását. Egy percre sem hagyta abba a próbálkozást, amint megszűnt a rezgés, máris követte egy újabb.
- Hagyj békén! - szóltam bele frusztráltan.
- Velem te ne beszélj így, kisasszony! - hurrogott le azonnal. - Mi az, hogy te nem fogadod el az ajánlatot? Ilyet nem tehetsz!
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem fogadom el, egyszerűen csak időt kérek! - morogtam dühösen.
- Erről nem te döntesz, hanem én. Nincs időnk! Rengeteg pénzem van ebben a projektben és ha azt mondom mész, akkor menni is fogsz!
- Nem parancsolhatsz nekem! - fakadtam ki mérgesen, s közben a velem szemben helyet foglaló Brynnre néztem. Megszeppenve hallgatta a beszélgetést, majd megfogta remegő kezem. - Hányféleképpen fejezem még ki, hogy át kell gondolnom? Nem fogok fejest ugrani egy ilyen dologba. Nem érdekel, hogy Jace aláírta helyettem is! Nekem esélyt sem adtatok arra, hogy válasszak...
- Jobb, ha átgondolod a tetteid következményeit, Hannah - higgadt le a hangja. - Neked nincs jogod meghátrálni, és ellenkezni ellenem. Azt teszed, amit mondok és akkor mindenki boldogan élhet tovább! - hangja fenyegető volt, amitől még a hideg is végigfutott a hátamon.
- Miről beszélsz?
- Tudod... - sóhajtott. - A kis barátaidat gyorsan nincstelenné tehetem...
Ujjaim megálltak, amik az asztalon doboltak. Pislogni szinte elfelejtettem, és Brynn aggódó arca sem segített normalizálni a légzésem.
- Erre nem lennél képes! - suttogtam megtörten. - Nem zsarolhatsz  meg!
- De, pont azt teszem! - felelte parancsolóan. - Ha hétfő reggelre nem leszel összepakolva, a kis Ashtonod elbúcsúzhat a bandától. Remélem, érteve vagyok - nyomta rám a telefont.
Megsemmisülve tettem le a telefont az asztalra. Kezeimmel eltakartam az arcom, s hagytam zokogásom feltörni. Kétségbe voltam esve. Nem elég, hogy meg kell hoznom egy ilyen nehéz döntést, még Carl is képes megzsarolni. Eddig sem tudtam eldönteni, hogy mi lenne a legjobb, most pedig aggódhatok azért, amit mondott. Képes lenne Ashtont kirakatni a bandából? Nem lehet ekkora hatalma! 
Nem tudom már, mi a helyes döntés...
- Mi a baj, Ann? - rázott ki a gondolataim közül Brynn.
- Semmi... még - túrtam idegesen tincseim közé. - Brynn, ha lehetőség nyílna rá, hogy olyat csinálj, amit mindig is akartál, de ez azt jelentené, hogy az életedben minden megváltozhat, te megragadnád az alkalmat?
- Hát... attól függ... - fürkészte pillantásom, de nem mertem szemébe nézni. - Milyen jó ez a lehetőség?
- A legjobb - sóhajtottam. - Erre vártam évek óta. De ez azt jelenti, hogy el kell költöznöm Londonba.
- És aggódsz, mi fog történni veled meg Ash- sel, igaz? - fogta közre arcom kezeivel, s szemeimbe nézett.
- Igen - fordítottam el fejem, s letöröltem kibuggyanó könnyem. - Szeretem és boldog vagyok vele, de nem utasíthatom vissza ezt az ajánlatot. Már nem. De ha elköltözök innen, félek, a kapcsolatom megromlik vele.
- Talán nem olyan rossz dolog ez.
- Mit mondtál? - emeltem fel kissé a hangom.
- Hannah, te arra tetted fel a jelenlegi életed, hogy befuttasd ezt a zenekart. Amikor összejöttél a fiúval, te magad mondtad neki hogy az első mindig a karriered lesz számodra. Amíg nem jutsz el oda, ahova szeretnél, nem akarod abbahagyni a zenélést. Ezt Ashtonnak meg kell értenie, és tudom, hogy melletted fog állni, mert szeret téged.
- Igen, de mi van, ha mégse?
- Ha nem marad melletted, akkor nem szeret igazán. Nézd, eddig is kibírtátok ezt a nagy távolságot, ami lassan fél éve körbevesz titeket, ha tényleg annyira szeret, akkor ezután is menni fog.
- Olyan nehéz... - zokogtam fel halkan. - mintha választanom kellene két teljesen különböző élet között. Az egyik, hogy itt maradok és a bandának vége, de Ashton megmarad nekem. A másik a nagyobb hírnév és a hőn áhított siker, amit mindig is akartam.
- Ann, most mondtam el, hogy nem kell választanod. Miért tennéd? Ashnek meg kell értenie, hogy ez a munkádhoz tartozik - rázta a fejet zavarodottabban.
- De választanom kell, mert ha elvállalom ezt a munkát, akkor nem lesz időm senki másra. És ez...
- Csakis a kételyek miatt mondanál le az álmodról? Ha most nem mész el, a végén, amikor majd belátod, hogy mehettél volna és micsoda esélyt szalasztottál el, haragudni fogsz Ashtonra, és őt fogod hibáztatni.
- Nem tudom - ráztam meg a fejem zavartan. - Még azt sem tudom, hogy mihez kezdjek, ha itt maradnék. Ash annyi mindent eltervezett már, házasság, gyerek és a többi, de én még ezekre nem állok készen. És félek attól is, hogy mi lesz, ha elmúlik a varázs? Ha mégsem olyan tökéletes a szerelmünk?
- Tudod, az egész életedben sosem tartott ki egy kapcsolatod sem ilyen sokáig - nézett rám együtt érzően. - De észrevettem valamit, amikor már tényleg komolyak a dolgok, te egyszerűen csak megfutamodsz a folytatástól. Így volt ez Jace- nél, szeretted, de amint komolyabb lett a dolog, Luke karjaiba futottál. És vele is eljátszottad ugyanezt, azt a tesztet már akkor is elvégezhettétek volna. És most itt van Ashton, akiben nem bízol meg, hogy kitartana melletted és máris a rémképeket űzöd, hogy elfog hagyni, meg azt akarod magadnak bebeszélni, hogy nem Ő az igazi neked. Pedig teljes mértékben ő az. Miért futamodsz meg mindig, Ann? Miért kell a nehezebb út?
- Nem futamodok meg. De ez az a munka, amit akarok - néztem barátnőmre.
- Akkor menj, és beszélj vele! Biztos vagyok benne, hogy meg fog érteni - simította meg vállamat.
- Megfog utálni, Brynn.
- Már megint a kibúvót keresed - ingatta a fejét lemondóan. - Menj, és mondd el neki! Én amellett vagyok, hogy veled fog maradni - mosolygott kedvesen. Letöröltem a könnyeim, Brynn- re néztem, majd szorosan átöleltem. Igaz, segítsége hasztalan volt, mert még mindig bizonytalan vagyon Ash- sel kapcsolatban. 

*** 

Szerelmem alvó arcát kémlelem. A nap sugari éppen súrolják álla vonalát, míg én szememmel férfias arcát csodálom. Az elmúlt egy évben teljesen megváltoztatta az életemet ez a fiú. Megtanított újra szeretni, és értékelni az élet csodás dolgait. Újra tudtam tiszta szívvel szeretni, s megnyílni mások felé. De most talán örökre elveszítem. Talán a mondandóm után soha többé nem fogom látni. Erre viszont nem állok készen. Nem bírom elengedni. Tudom, hülyeség, amit most csinálni fogok, de élvezni akarom még a közelségét, mert lehet, soha többet nem lesz esélyem rá.
- Hé, hétalvó! - simítottam el tincseit szeméből. - Hazajöttem, te szexi félisten - suttogtam fülére. 
Halk sikítás hagyta el ajkaim, amint megéreztem kezeit derekamon, majd testem az övé alá gyűrte és mellkasomon pihentette tovább fejét. 
- Tudtam, hogy egy félisten vagyok - kuncogott bőrömbe, közben ajkaival puszit lehelt mellem környékére. 
- Lehet átgondolom inkább ezt a félisten-dolgot - túrtam fürtjei közé. - Egoista kisfiú vagy. 
- Kisfiú? - támaszkodott meg fejem mellett kezeivel, lábával pedig szétfeszítette combjaim, hogy közéjük férkőzhessen. - Megmutassam, milyen nagyfiú vagyok valójában? - szívogatta gyengéden a bőröm nyakamnál. 
- Azt hiszem, elfelejtettem tegnap óta, milyen férfias is vagy, ezért kérlek emlékeztess - suttogtam, majd amilyen szenvedélyesen csak tudtam, megcsókoltam. Egész nap frusztrált voltam és most ki akartam adni magamból, csak vele akartam lenni és felejteni.
- Mielőtt megmutatnám, milyen férfi is vagyok, szeretném, ha válaszolnál egy kérdésemre - húzódott el egy pillanatra ajkaimtól.  - Történt valami bent a stúdióban? - kérdezte aggodalmasan.
Szemei az enyémeket fürkészték és epekedve várta válaszom.
- Semmi, de tényleg -  szélesen elmosolyodtam, ezzel a legjobb álarcom felvettem, majd felhajoltam ajkaihoz, s mélyen megcsókoltam.
- Ha bármi baj lenne, kérlek szólj! Tudod, hogy együtt mindent meg tudunk oldani - ezzel ismét szenvedélyesen tapasztotta be ajkaimat, miközben keze már felfedező útra indult a testemen. A szívem összeszorult minden mozdulatára, amit szenvedélyes szerelemmel tett felém. Lángolt a bőröm kezei nyomán, ajkain tűzben égtek ahányszor elhagyta enyéimet. De legjobban a szívem fájt, ami teljesen megsemmisült a kínok alatt.
Nem is az  fájt annyira, hogy hazudtam, hanem az, hogy kinek hazudtam. A szerelmemnek, a lelki társamnak.
S mindezt miért? Mert egy gyáva nő vagyok, aki inkább elbújik egy átlátszó hazugság mögött ahelyett, hogy szembenézne a valósággal és a problémákkal. 
Ez vagyok én, s mindig is ilyen leszek... Hazudok, hogy ne fájjon annyira a szörnyű igazság. 
Hazudok, hogy csakis nekem legyen könnyebb...

2015. november 23., hétfő

26. "Tökéletes"

Ashton Irwin    


6 hónappal később    

Izgatottan tekintettem ki a repülő ablakán, és tekintettemmel a felhők sokaságát pásztáztam. Tenyerem izzadt, szívem vad ritmusban vert. Hetek óta nem láttam barátnőm a turné miatt, amit 6 hónappal ezelőtt kezdtünk, minden időnk leköti. Jelenleg Amerikában járunk, így még kevesebb az esélye annak, hogy sűrűben lássam Annt. Neki is folyamatos stúdiózások kötik le idejét, próbák, koncertek. Egyszóval egymásra alig jut időnk, de ez nem tántorított el minket attól, hogy megragadjunk minden alkalmat, hogy együtt lehessünk. A múlthéten sikerült a fiúkkal kikönyörögnünk, kemény egy hét pihenőt két fellépés között. Minden eszközt be kellett vetnünk, zsarolások, némasági fogadalmak, kegyetlen tréfák Matt- tel szemben. Végül belátta, hogy addig úgy sem nyugszunk, míg el nem érjük a célunk. Egyedül indultam haza, a fiúk nem akarták a floridai tengerpartot otthagyni. Magamban vigyorogtam, és ujjongtam, mikor közölték velem a hírt, mert így legalább tényleg kettesben lehetek Ann- nel. Nem töri ránk senki az ajtót, és nem kell egész nap a baromságaikat hallgatnunk, miközben csak kettesben szeretnénk lenne.
Félreértés ne essék, imádom a fiúkat, de férfi vagyok és 4 hét után már igazán szükségem van a barátnőmre, és a közelségére.
Szerettem volna, ha Ann is velünk tart pár állomáson a turné alatt, de amint kitettem a lábam az országból, ismét előtört belőle a munkamánia, és folyamatosan a második lemezükön dolgozik. Pedig a kis csapatunk vele lett volna teljes. Azok után, amin keresztülmentünk fél évvel ezelőtt, a csapat jóval összetartóbb lett. Igaz, heteknek kellett eltelni, mire Calum és Luke feldolgozták, hogy Eva milyen súlyosan elbánt mindkét fiúval. Mikor végre túltették magukat rajta, Szerelmem a segítségével kibékítettük őket egymással. Addig nem nyugodott, amíg nem beszélték meg a dolgokat, és újra nem beszéltek egymással. Persze, semmi sem olyan már köztük, mint régen, de már nem morognak egymás társaságában, és a beszéd sem esik nehezükre. Hosszú folyamat lesz, míg minden olyan lesz, mint régen, de hiszem, hogy helyre tudják hozni a barátságukat. Ha nem is ők, Ann majd megadja nekik a kezdőlökést.
Remegő kezekkel kapcsoltam be az övemet, amint elhangzott az utasítás a hangszóróból. A lassú ereszkedés az idegeimen játszadozott, ha én lettem volna a pilóta, minél gyorsabban raktam volna le a gépet, csak, hogy mihamarabb megpillanthassam barátnőm.
Miután átjutottam minden ellenőrző ponton, a futószalagnál vártam táskámra. Amint megláttam, lekaptam a szalagról, s már is a kijárat felé vettem az irányt. Sapkám a fejemre húztam, s napszemüvegem feltettem. Pár rajongót kiszúrtam, de próbáltam elvegyülni a tömegben. Egyedül vagyok, így talán megúszom a lerohanást. Imádom a rajongóink, de most nem áll szándékomban elfecsérelni egyetlen egy percet sem. Amint kiértem a tömegbe, szemeimmel Ann után kutattam. Először kétségbeestem, hiszen sehol sem láttam, de azonnal mosoly kúszott arcomra, amint az egyik oszlopnál megláttam telefonjával kezében, amit nyomkodott. Látványa egyből felpörgette szívemet. Fehér lenge kis ruha takarta eszméletlen gyönyörű testét. Fején hasonló színű kalap volt, s arcát neki is szemüvege takarta. Vigyorogva indultam felé. Elővettem a telefonom, s megnyitottam az üzenteket.
Szerelmem! Emeld fel a szépséges kis buksid és tekints előre :P 
Elküldtem az üzenetet, amint megkapta felkapta a fejét, s tekintetünk egyből találkozott. Azonnal táskája mélyére süllyesztette a készüléket, majd hatalmas mosollyal az arcán kezdett el felém futni. Ledobtam kezemből a táskám a földre, kitártam a karjaim, amikbe a lány szinte belefutott. Szorosan fogta közre lábaival derekam, míg fejét nyakamba fúrta. Percekig szorongattuk egymást, eszünk ágában sem volt elengedni a másikat. Arcát felemelte, és könnyes tekintettel nézett zöldes barna íriszeimbe. Letettem a földre, közrefogtam arcát kezeimmel, s telt ajkaira lágy csókot nyomtam. Hosszan ízlelgettem édes ajkait, s próbáltam nem elmélyíteni csókunkat, nem akartam ingyen műsort adni a reptéri vendégeknek. Arcán mosoly játszott, amint elengedtük egymást. Kezeit összefonta tarkómnál, s közelebb húzott magához.
- Hiányoztál - suttogta ajkaimra, és egy újabb csókot lehet rájuk. - Szeretlek!
- Te is hiányoztál, Kicsim - öleltem szorosabban. - Én is szeretlek!
- Gyere menjünk, nincs kedvem arra várni, mikor ismernek fel minket - nevetett, mire elmosolyodtam boldog arcát láttán. Felvettem a földről táskám, összekulcsoltam ujjaink, s követtem szerelmem a kijárat felé. Többször is összenéztünk, s mosolyogtunk, míg el nem értünk az autómhoz. Bedobáltam a cuccom a hátsóülésre, s elkaptam gyönyörűségem derekát, amint be akart szállni a kocsiba.
- Én vezetek - kaptam ki a kezéből a kulcsokat vigyorogva.
- Ne már, Ash! - játszotta a durcit. - Miért nem vezethetek soha, ha veled vagyok?
- Féltem a szerelmem - vontam vállat vigyorogva.
- Most ezt a kocsidra érted, vagy rám?
- Természetesen a kocsimra, borzalmasan vezetsz - nevettem el magam, a tátva maradt ajkain. - Vigyázz, Ashwin, beleszáll a légy - kacsintottam rá, s beszálltam az autóba.
- Ez nem volt szép! - ült be mérgesen mellém. - Kegyetlenül megfogod még ezt bánni!
- Meg fogsz büntetni? - hajoltam át hozzá perverz vigyorommal.
- Meg, Édes, de cseppet sem úgy, ahogy gondolod - csavarta ujjaira egy kilógó tincsem kacéran, mosolyogva. - De most indulj, kíváncsi vagyok már a véleményedre. 
- Kicsim, a neten mindent megnéztem.Valamint az ízlésedben is bízom! - kijelentésemre egy apró csókot nyomott éhes ajkaimra, majd becsatolta az övét, s apró kis kezét combomra simította.
- Sokáig bámulsz még, vagy elindulunk? - kuncogott, megráztam fejem, és elindultam a közös otthonunk felé.

***

- Itt is vagyunk – mondta, amikor leparkoltam egy magas faborítású kapu előtt. Innen semmit nem lehetett látni a házból, s az udvarból. Mindenképp olyan otthont szerettünk volna, ahol nyugodtan elbújhatunk a kíváncsi szemek elől. Ide egyetlen fotós sem tud majd bejutni. Kiszálltam az autóból, és követtem barátnőm a ház felé. Mosolyogva bajlódott a kulcsokkal, míg meg nem találta a megfelelőt. Az udvarra lépve kellemes látvány fogadott. A kert hatalmas volt. Az előkert gyönyörű virágokkal volt tarkítva, valamint helyet kapott egy kisebb tavacska. Összekulcsoltam ujjaink, s a bézsszínű épület felé haladtunk. Semmiképp nem akartunk hatalmas házat, több ezer szobával. Kikötésünk csupán négy szoba volt, ahová a néha hozzánk tévedt barátainkat szállásoljuk el, s esetleg majd gyermekeink háló helyiségei is lehetnek. Tökéletesen megfelelt számomra az egyszintes ház, amit kényünkre kedvünkre alakíthatunk, míg nem érezzük igazán otthonosnak.
Besétáltunk a házba, egyenesen a nappaliba. Tágas és modern volt. Hasonlított Ann régi házához, itt is ugyan úgy Amerikai konyhás elrendezés volt, ami egybe nyílt a nappalival. Velünk szemben a fal teljesen üvegezett volt, amire kilátást engedett a hátsókertre.
- A hátsóudvaron található egy elkülönített vendégház, és a medence – magyarázta kedvesem. - Mehetünk tovább? - mosolygott fel rám, én csak bólintottam. Óvatosan húzott magával és körbe sétáltuk a házat. Minden szobát feltérképeztünk, a ház egyszerűen lenyűgözött. Az ingatlanos honlapján minden képet megnéztem, és Ann is küldött párat, amikor megvette, de így, itt állva már a lakásban rájöttem, hogy tényleg a legjobb döntést hoztuk, és nem vacilláltunk többet. A ház tökéletes, a szerelmem töretlen a leggyönyörűbb lány felé, akit valaha is láttam. Egyszerűen ennél boldogabb nem lehetnék.
Miután végignéztünk mindent, a hálónkba mentünk, ahol mindketten elterültünk a hatalmas franciaágyon. Akkora volt az ágy, hogy öten is elfértünk volna rajta. Mosolyogtam a gondoltra, hogy az összes hely sosem lesz felhasználva, mert nem tudnák úgy eladni, hogy ne tartsam karjaim között szerelmem.
- Mit gondolsz? - könyökölt mellettem szépségem. Átfogtam derekát, s magamra rántottam, majd forró csókot hagytam telt ajkain.
- Ez a ház tökéletes - motyogtam elég hangosan, hogy meghallja, mire kacéran elmosolyodott.
- Te is tudod, hogy én csakis a legjobbat választom.
- Ezek szerint, én a legjobb pasi vagyok a világon? - csúsztattam kezeim ruhája alá, s megmarkoltam fenekét.
- Túl nagy az egód, Irwin - harapott bele alsó ajkamba.
- Gyere csak, te szemtelen nőszemély! - fordítottam helyzetünkön, s magam alá gyűrtem. - Hmm, de rég voltunk már ebben a pozícióban - vigyorogtam rá legtökéletesebb perverz mosolyommal.
- És csak nézni fogsz, és ámuldozni ezen a pozíción, vagy teszel is valamit? - emelte fel fejét épp annyira, hogy ajkaink súrolják egymást.
- Ohh, Bébi, ma már nem kelsz ki ebből az ágyból, elhiheted. A maradék szoba lakóit meg kell alkotnunk.
- Hmm, jól hangzik, de azt még majd meglátjuk - futtatta kezeit pólóm alá, s körmeit végighúzta hátamon.
Az arca fölé hajoltam, lassan közeledtem ajkai felé. Éhesen tapasztottam szám az övére, kezemet háta mögé vezettem, s lehúztam ruhája cipzárját. Lassan kibontottam a csodálatos darabból, így már rálátást kaphattam fehérneműbe bújtatott testére.
- Már a reptéren kiszúrtam, hogy nincs rajtad melltartó - suttogtam melleire ajkaimmal, s gyengéden megszívtam mellbimbóját. Halk nyöszörgése csak még jobban beindított. Egyik kezemmel lágyan masszíroztam mellét, néha összemorzsolva bimbóját, míg másikkal lassan közelítettem középpontja felé. Hetek óta nem voltunk együtt, és azt hiszem semmi előjátékot nem akartunk. Minél közelebb akartam tudni magamhoz, s érezni akartam, ahogy benne vagyok. Kis kezeit nadrágomhoz vezette, kigombolta, majd egy rántással lejjebb húzta térdemig. Férfiasságom testéhez csapódott, mire kislányos nevetést hallatott.
- Szóval te is készültél, Drágám? - kuncogott hajamba túrva azon, hogy nem viseltem bokszert. Mosolyogva megráztam fejem, majd megszabadítottam mindkettőnket a testünket fedő anyagoktól, és visszatértem barátnőm ajkaihoz. Végigsimítottam combján, újabb és újabb szenvedélyes csókban forrtunk össze, nyelve tüzes táncot járt az enyémmel. Vággyal teli íriszeit rám emelte, ledöntött maga mellé, majd ő kerekedet felül rajtam. Hajába túrtam, amikor nyakam puha bőrét kezdte csókolgatni, és felnyögtem, ahogy fogát is bevetette a játékba. Kínzóan lassan haladt testemen forró ajkaival, felsőtestem minden pontját édes csókjaival terített be. Alhasamnál játékosan harapdálta bőröm, amire újabb és újabb nyögés szakadt fel torkomból.
- Bassza meg! – nyögtem fel, ahogy végighúzta forró nyelvét férfiasságomon. Lenéztem rá, szemei nyitva voltak, s az arcomat kémlelték. Fejemet hátravetettem egy pillanatra, s ajkamba harapva próbáltam visszafogni magam, miközben ütemesen mozgatta rajtam fejét. Hajába túrtam, ahogy egyre mélyebbre engedte szájába hosszomat. Éreztem, hogy nem fogom sokáig bírni, ha így folytatja, ezért felemeltem fejét és ismét fordítottam helyzetünkön. Számmal melleinek szenteltem minden figyelmem, míg egyik kezem nedves redőihez ért, és csiklóját kezdtem el izgatni. Nem tudtam megálljt parancsolni hangos nyögéseimnek, amint kezeit ismét megéreztem péniszemen. Finoman vállamba harapott, mikor belé mélyesztettem két ujjamat is, s ütemesen mozgatni kezdtem őket. Hangja dallamként csenget füleimnek, s remegő teste is csodálatos látványt nyújtott. Egy jó darabig kínoztam így, amíg már eléggé feltüzelte magát kis játékom miatt, s kezét férfiasságomra helyezve igazította magához. 
Mindketten hangosan felnyögtünk az érzésre, amikor először belé hatoltam. Ösztönösen kezdtem mozgatni csípőmet, tempóm egyre gyorsabb, és gyorsabb lett, ahogy ki-be csúszkáltam benne. Annyira tökéletes volt számomra ez a lány. Látni izzadtságtól gyöngyöző testét, szemeit, amik teljesen összeolvadtak enyéimmel, s ajkait, amit csak én érinthetek meg. Akár szeretkezünk, akár nem, nekem mindig ő marad a legcsodálatosabb nő a világon.
- Istenem! – suttogta akadozva, mindketten kapkodva szedtük a levegőt, csípőnk folyamatosan találkozott a másikéval. Szemeit becsukta, ajkaimmal nyakát, és kulcscsontjára tapadtam, s keményen szívni kezdtem bőrét. Körmeivel hátam markolászta, amint gyorsítottam a tempón. Egyre hevesebb tempót diktáltam, nem tudtam mást csinálni, csak nevét nyögni, és csókokat lehelni selymes bőrére. Nevem minden másodpercben elhalt ajkai között, míg kegyetlenül haladtunk a beteljesülés felé.
Egymás szemébe néztünk. Tudtam, hogy Ann már nagyon közel jár, ahogy én is. Mélyebbre löktem magam benne, s éreztem, ahogy hosszom lassan megremeg benne. Nevem sikoltozva hagyta el ajkait, és teste szintén megremegett. Szorosan körbefontam karjaim teste körül, fejem elrejtettem nyakhajlatában, s utolsó mély lökésem következtében belé élveztem. Nem hagytam abba a tempót egy percre sem, azt akartam, hogy orgazmusa minden pillanata tökéletes legyen. Zihálva szedtük mindketten a levegőt, mikor lecsendesült testünk az eufórikus érzések után. Apró csókokat nyomtam bőrére, amíg megpróbáltuk rendezni légvételünket, ujjaival csupasz hátamat cirógatta, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam.
- Mondtam már, hogy mennyire utállak téged? - suttogta pihegve, arcomat az övéhez fordította, s orrunkat összeérintette. Óvatosan kicsúsztam belőle, s mellé feküdtem, kicsiny testét enyémhez húztam, és a takarót felrántottam testünkre.
- Mondtad. De, ha ezzel azt akartad bevallani, hogy mennyire szeretsz, és odavagy értem. Akkor örömmel jelentem ki neked, az érzés kölcsönös - döntöttem homlokom övének, szorosan ölelve derekát.
- Azt hiszem, ez az ágy minden szempontból megfelel - fűzte össze ujjainkat. - Szeretlek!
- Én is szeretlek, Kicsim - nyomtam csókot homlokára. - Mit gondolsz, lefárasztottalak eléggé ahhoz, hogy aludjunk?
- Uhum - motyogta, és hozzám dörgölőzött, mint egy kiscica. Átöleltem derekát, oldalamra fordultam, s fejem dús hajzuhatagába rejtettem. Fáradt voltam, a hosszú repülőút és az előbbi kis játékunk teljesen kikészített. Ann egyenletes szuszogását hallgattam, miközben az én szemhéjaim is kezdtek elnehezülni. Szorosabbra fogtam ölelésem, s hagytam elmémet ellazulni és az álmok felé terelődni.

***

A hideg végigfutott testemen, amint érzékeltem a körülöttem levő dolgokat. Kezemmel a meleget árasztó testet kerestem, de csalódásomra nem volt mellettem. Lassan felültem az ágyban, és körülnéztem a szobában, de Annt sehol nem láttam. Óvatosan kimásztam az ágyból, felvettem a földről a bokszerem, és magamra rángattam. Barátnőm keresésére indultam. Minden szobába benéztem, még a fürdőbe is, de nem találtam rá sehol. A nappaliban is ugyan az a tény fogadott, de, amint kipillantottam a hatalmas üvegajtón megpillanthattam szívem egyetlen választottját. Az egyik napozóágyon ült fehér selyemköntösében, ölében laptopja kapott helyet, míg fülén telefonja volt, s valakivel eléggé frusztrált beszélgetést végezhetett. Az ajtónak dőltem, és onnan figyeltem a többször is fürtjei közé túró lányt. Akaratlanul is közelebb mentem hozzá, de amint mérgesen megszólalt, megálltam lépteimben.
- Igen, most olvastam - tette maga mellé a laptopot, s hátradőlt a széken. - Nem tudom, Jace, ez olyan hirtelen jött... igen tudom, hogy nincs sok időnk, de szerinted olyan könnyen ellehet egy ilyen dolgot dönteni? Te ne emeld fel a hangod ellenem! Persze, hogy fontos nekem a banda... fejezd be, Jace... Tudod mit, majd, ha lehiggadtál, megbeszéljük és addigra én is eldöntöm, mit akarok... igen, vele vagyok, és nem akarok semmi mással foglalkozni, csak vele... nem érdekel az időpont, megmondhatod Alison- nak is, szia... - nyomta ki idegesen a telefont, majd azzal a lendülettel elhajította a zöld pázsit felé. Mély levegőt vettem, és lassan háta mögé sétáltam, majd kezeimet vállain helyeztem el. Megugrott érintésemre, de amint meglátta mosolygós arcom megnyugvás futott végig arcán.
- Valami baj van? Esküszöm, nem akartam hallgatózni, de eléggé hangosan kiabáltál Jace- szel - raktam lábait ölembe, miközben leültem vele szembe.
- Semmi, csak Jace túlaggódik mindent - hunyta le szemeit. - Túl sok még mindig az ellentét közöttünk, és az album határideje is közeleg. Mindenki ideges egy kicsit - kulcsolta össze ujjainkat, majd rám emelte íriszeit. - Nem kell aggódnod, minden rendben lesz. Csak élvezzük ki ezt a pár napot, amíg együtt lehetünk - bújt ölelésembe.
- Ahogy akarod! - hagytam rá a dolgot, de cseppet sem nyugodtam meg. Láttam az arcán, hogy sokkal többről van szó, mint az album elkészülése. Sokat gondolkodtam rajta, vajon mi lehet a legfontosabb kapocs a mi párkapcsolatunkban, és végül egy dolgot találtam. Ez pedig a bizalom. Az elmúlt hónapok alatt mindig egyre több bizalmat adtunk a másiknak, de most hirtelen úgy érzem, ez a kapocs elszakadt. Érzem, súlyosabb dolog nyomja Ann szívét, mint állítja, s félek az októl, amiért nem nyílik meg nekem. Nem akarok rémképeket kelteni magam körül, de nem akarom, hogy a kapcsolatunk megszenvedje a mostani bizalom hiányát... 

2015. november 15., vasárnap

" Különkiadás " :D

Sziasztok!
Meg is hoztam a különkiadást, remélem mindenkinek tetszeni fog. 
Ez a kis részlet, még Hayden halála előtti napokban játszódik valamint Ann és Luke kapcsolata is szerepet kapott benne!
Megjegyzéseiteket várom :D 

Sofiaa^^


Hannah Ashwin 

Nehéz hónapok, hetek, napok sorakoznak a hátam mögött. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is oda jutok, ahol keserves életem elmúlt három hónapját töltöttem. Nem szabadott volna engednem a kísértésnek, és rabjává válnom a szereknek. Segítségért kellett volna kiabálnom, minden erőmmel a tisztán maradásra lett volna a cél koncentrálnom. Helyette jobban belevetettem magam a kábulat világába, és eltaszítottam magam mellől mindenkit. Pedig, ha nem vagyok makacs és akaratos, talán ma nem kellene félve felöltöznöm, ijedten elindulnom az iskolába. 
Egyszerűen csak szeretném kitörölni a múltam azon szakaszát, és csakis a jövőmre koncentrálni. 
Nehéz sóhaj hagyta el tüdőmet, amint talpam a szőnyegre helyeztem. Percekig ültem az ágyam szélén, próbáltam minden erőmet összeszedni ahhoz, hogy fel tudjak öltözni. De ahogy szemeim az íróasztalon pihenő táskámra tévedtek, minden magabiztosságom elszállt. Hogyan nézhetnek a barátaim szemébe azok után, hogy majdnem túladagoltam magam? Vagyis inkább az a főbb kérdés, ők miként tekintenek rám? Egy drogosra, aki nem bírt ellenállni a szereknek? Vagy egy teljesen összeroskadt lányt látnak, aki kétségbeesésében összevagdosta magát, hogy érezzen akár egy kis fájdalmat is, ha már az élete fenekestül felfordult? Őszintén, nem tudom, nem hiszem, hogy képes lennék eléjük állni mindezek utána. Eltaszítottam őket magamtól, egyetlen egyszer sem hagytam, hogy meglátogassanak vagy telefonon beszéljenek velem. Elzárkóztam előlük, mert akkoriban úgy gondoltam, hogy helyesen cselekszem. 
Ökölbe szorítottam kezeimet, s kényszerítettem magam, hogy felálljak az ágyról. Lassan, de tényleg nagyon lassan vettem át a pizsamát az utcai ruhámra. Úgy voltam vele, minél később készülök el, annál később kell találkoznom velük. 
- Ann, bébi! – halk kopogás hallatszott az ajtón felől. Nem törődve testvérem kopogásával, még egyszer, utoljára a tükrömbe néztem. Arcom még mindig sápadt volt, és hatalmas Gucci táskák a szemem alatt sem segítettek az ábrázatomon. Smink még csak az eszembe se jutott, s időm sem volt már rá. Vállamra akasztottam a táskám, miközben az ajtó fele indultam. Ahogy kitárult a szerkezet, szembe találtam magam Haydennel, aki kitartóan várt rám. 
- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva, majd összekulcsolta ujjainkat, és a nappaliba vezetett. 
- Hay, nem muszáj velem jönnöd. Menj nyugodtan próbálni, én megleszek – motyogtam, majd elvettem a pultról a reggelim, amit gondolom ő készített el. 
Nem törődtem bátyámmal, elraktam a táskámba mindent, és elsuhantam mellette. Két lépést, ha megtehettem, mikor karjai a derekamra simultak, s hátam erős mellkasának feszült. Óvón tartott karjai között, arcát belefúrva göndör fürtjeim közé. 
- Nem lesz semmi gond, Hannah – szorított magához. – Tudom, hogy félsz a többiek reakciójától, de te is tudod, hogy mennyire szeretnek. Nem fognak elítélni azért, amit tettél. Ennél már jobban ismerhetnéd őket. 
- Félek... – suttogtam . – Te sem tudhatod, mi zajlott le bennük az elmúlt hónapokban. Olyan dolgokat tettem, és mondtam nekik, amiért simán gyűlölhetnének – mondtam, majd ki akartam bontakozni karjai közül, de csak azt értem el vele, hogy maga felé fordított, s kék szemeit mérgesen enyémbe fúrta. 
- Miért komplikálod túl a dolgokat? – tűrt idegesen szőke tincsei közé. – Bébi, minden ember hibázik, vannak, akik sokkal rosszabb dolgokat tesznek, mint amiket te tettél. Nem mondom, hogy könnyen elfelejthető, hogy milyen mélyre süllyedtél a drogok világában, de te is csak egy ember vagy, aki elkövetett egy baklövést. Senki nem ítél el ezért, sőt, talán most jobban szeret mindenki azért, mert képes voltál felállni a padlóról. Megmutattad mindenkinek, hogy fel lehet épülni a függőségből. Ők hittek benned, hiába taszítottál el mindenkit magad körül. Erre a napra várnak már mióta beköltöztél az otthonba. Hidd el nekem, senki nem fog lekicsinylően bánni veled, vagy esetleg megbántani, amiért függő voltál. Csak egy esélyt adj nekik – nézett kérlelően szempárjaimba. 
Tekintetem könnyes volt, ahogy karjai közé simultam, és szorosan összezártam háta mögött kezeimet. Igaza van, nem félhetek tőlük. Hibáztam, de minden erőmmel azon kell lennem, hogy helyrehozzam minden ballépésemet. Ha ők tényleg igaz barátok, kiállnak mellettem, bármilyen rossz dolgot is vittem véghez. 
Hayden türelmesen ült mellettem a kocsiban, miközben az iskola előtti parkolóban állt. Tenyerem izzadt, hiába töröltem meg többször is nadrágomba. A gombóc torkomban egyre csak nagyobb lett, amint a kapu előtt megpillantottam barátaimat. Félve néztem testvéremre, de csak szemtelen vigyorával találtam magam szemben. 
- Töröld le azt az átkozott vigyort a képedről! Te most komolyan élvezed, hogy ennyire izgulok? – förmedtem rá idegesen. 
- Igen! – röhögte el magát. – Esküszöm, nem láttalak még ennyire idegesnek, pedig már 18 éve boldogítod az életemet. 
- Kedvességed határtalan – forgattam meg szemeim. – Akkor, ha olyan nyugodt vagy, mondd el kérlek szépen, miként kezdjek neki a bocsánat kérésnek. 
- Sehogyan – vonta meg a vállát. – Csak menj oda, és hagyd, hogy a dolgok maguktól történjenek. Nem lesz jobb, ha itt idegeskedsz – villantotta meg ezerwattos fogsorát felém, majd kiszállt a járműből. 
Lassan felém kocogott, kinyitotta oldalam felől az ajtót, s udvariasan megvárta, amíg kiszállok. Mély levegőt vettem, felnéztem testvéremre, aki csak magabiztosan átkarolta vállam, és elindította lábaimat a főbejárat felé. 
- Itt leszek melletted, ne félj. Odamész, köszönsz, majd megvárod, miként fogadnak. Ha nem túl jól, akkor csak lazán tovább sétálunk. Amíg be nem csöngetnek, veled maradok. 
- Szabad neked az iskola területén tartózkodni? – vontam fel szemöldököm játékosan. 
- Hannah, kedves – beszélt öntelt képpel, rám tekintve. – Egy hatalmas félmeztelen posztert ajándékoztam a portásnőnek magamról. Szóval le van kenyerezve a nyanya. 
- Azt az egoista mindenedet, Hay! – nevettem el magam, derekát ölelve. – Szegényt hogy mered kihasználni? Sőt, hogy merészeled bevetni a "Sztár vagyok, mindent megtehetek"-trükköt? 
- Majd amikor te is híres leszel, megnézem, miként fogod kihasználni a hírneved – mosolygott, kezét feljebb dobva vállamon. Megforgattam szemeim bárgyú mosolya láttán, s oldalába csíptem játékosan, mire hangosan fel mordult. 
- Én nem leszek híres énekes – feleltem némi gúnnyal hangomban. – Nekem nincs olyan tehetségem, mint neked. Plusz elég a családban egy dalos pacsirta. 
- Te tiszta hülye vagy! – morogta orra alatt. – Majd meglátom, mit felelsz, amikor már a színpadon állsz a rajongóid előtt.
- Az sosem fog megtörténni – emeltem fel mutató ujjam, és ezzel lezártnak tekintettem a témát. 
Szorongásom egyből előjött, ahogy elértük a főbejáratot. Hay még mindig szorosan ölelt, és terelgetett a kapu fele. Amint fel mertem emelni a fejem a nagy földpásztázásosomból, szemeim egyből rég látott barátaimat találták meg. Percekig némán nézett rám mindenki, egyikünk sem szólalt meg. Többször szólásra nyitottam számat, de a szavak szinte a torkomra fagytak. Nem tudtam miként is kellene kezdenem, mi legyen az első mozdulatom feléjük. Végül Mike törte meg a kínos hangulatot azzal, hogy kitépett Hayden karjai közül, és sajátjába vont. Kezei erősen fonódtak felsőtestem köré, szinte fuldokoltam ölelése által. Védőn, szeretettel és örömmel tartott. Pár könnycsepp legördült arcomon, mikor viszonoztam tettét, majd, mintha az életem függne a fiún, olyan szorosan kapaszkodtam belé. 
- Annyira hiányoztál, Hercegnőm! – suttogta hajamat simogatva. – Soha többet ne csinálj ilyet! Nem akarom, hogy kilökj az életedből! – mondta búskomoran. Aprót bólintottam, könnyeimmel tovább áztatva pólóját. Hátamon ismét kezeket észleltem, vállamra pedig egy ismerős arc tette állát. Kezeivel átkarolta derekam, így a két fiú ölelésben álltam percekig. 
- Igaza van Mike- nak – puszilta meg arcom Cal mosolyogva, amit viszonoztam én is. – Még mielőtt teóriákat gyártanál, hogy utálunk meg ilyesmik, erről szó sincs. A barátaid vagyunk, és nem ítélünk el – szorított mellkasához mélyet szippantva hajam illatából. 
- Szeretlek titeket! – szabadítottak ki karjaimat fogásukból, s jól megszorongattam a fiúkat. 
Pillantásom testvéremre tévedt, aki mosolyogva dőlt a suli falának, minket figyelve. Hüvelykujját magasba emelte, mire elnevettem magam. Boldog voltam, amiért nem ítélnek el a többiek, és talán mindent tudunk onnan folytatni, ahol abbahagytuk. Én lennék a legboldogabb, ha a dolgok visszaállnának a rendes kerékvágásba, s mind mosolyogva tudnánk folytatni az utunkat. 


*** 


A pincében található stúdióban ültem Haydennel, aki új dalokat próbált papírra vetni kevés sikerrel. Elvileg segíteni jöttem volna neki, de az én gondolataim is teljesen másfele jártak. Hiányzott a mai napom teljes boldogságából valaki, akit nem láttam már hónapok óta. Azt hittem, ott lesz ma reggel, de nem hogy reggel, egész nap nem találkoztam vele. Boldog lettem volna már csak attól is, hogy egy pillantásra láthattam volna, de úgy látszik, vele tényleg elszakítottam minden köteléket, ami egymáshoz fűzött minket. De mit is várhattam, amikor kitaszítottam az életemből, játszottam az érzéseivel és kihasználtam, hogy mindketten labilisak vagyunk érzelmileg? De el szerettem volna neki mondani, hogy gondolkodtam, s rá kellett jönnöm, hogy nélküle nem tudom elképzelni a jövőm. El akarom neki mondani, mennyit jelent nekem a sok együtt töltött pillanat, még ha tilos is volt számunkra az effajta közeledés. 
- Beszéltél már Jace- szel? – zökkentett ki gondolataim közül Hay, ahogy meglökte a vállam. – Tudod, aggódik ő is érted. A barátnője vagy, de te előle is elzárkóztál. 
- Igen, a barátnője vagyok – tűrtem a fülem mögé egy tincset zavaromban. – Majd beszélek vele. 
- Miért érzem a hangodban a bizonytalanságot ? 
- Nincs semmiféle bizonytalanság a hangomban! – néztem rá szemrehányóan. – Egyszerűen nincs kedvem most róla beszélni. 
- Érdekes – felelte gúnyosan. – Figyelj, Ann! – tette kezeit a vállamra. – Ha már nem akarsz vele maradni, nekem azt elmondhatod és biztos vagyok benne, hogy Jace is megérti majd. 
- Hülyeségeket beszélsz! – léptem el karjai elől, s a gitáromhoz sétáltam. – Együtt akarok vele lenni – halkult el hangom, ahogy a hangszert a kezembe vettem. 
- Valóban? – szegezte nekem kék szemeit. – Ha tényleg annyira szeretnéd Ann, akkor nem írtad volna meg azt a dalt – bökött a füzetem fele. – Nagyon jól tudom, hogy kinek szól és az nem Jace. Amikor nem voltál néha beszámítható az intézetben, mindig az ő nevét suttogtad és a bocsánatát kérted. Nem egyszer találtalak úgy, hogy szorongattad a telefont és rá akartad magad venni, hogy felhívd. Mindent tudok Hannah, és nem ítéllek el, de annyit megérdemel Jace és Luke is, hogy nem áltatod őket – járkált idegesen a termében fel-alá. – Gondolkozz el Húgi, kérlek. 
Nézett szomorúan rám, majd felkapta a papírjait, és magamra hagyott a kusza gondolataimmal. Igaza van, mint mindig, de nem tudok helyesen cselekedni. Nem érdemli meg semelyikőjük, hogy szenvedjen miattam. Jace sokat jelent nekem, szinte mindenben Ő volt az első. Ő tanított meg igazán szeretni, és az élet boldogabb oldalát megismerni. De ott van Luke, kinek csupán egyetlen pillantása elég ahhoz, hogy elfelejtsem Jace- t és a karjaiba omoljak. Ha vele vagyok, megszűnik létezni számomra a külvilág, és csak rá tudom koncentrálni. A mosolyára, a hangjára, a szemeire, sőt az egész srácra. Tudom, hogy választanom kell, és érzem, hogy Luke áll hozzám közelebb, de félek. Mi lesz, ha már nem tiltott gyümölcsként tekintünk egymásra, és elmúlik a láng, amint nyíltan felvállalnánk? 
Kusza gondolataim egy percre sem hagynak nyugodni, csak még jobban felkavarják labilis lelkemben dúló érzelmeket. Kezembe vettem az említett füzetet, amit Hay mondott és kikerestem a szöveget. Átlát rajtam, mert tényleg nem Jace- hez szól. Minden egyes szó Luke- hoz köthető. Helyet foglaltam a székemben, magamhoz vettem a gitárom, a füzetet pedig elém helyeztem. Egyáltalán nem volt komponálva a dal, de fejemben már több ezerszer megismétlődött minden egyes akkord, ami ehhez a szöveghez illik. 

Őszintén mondhatom
Gondoltam rád
Mióta föl keltem ma, keltem ma
A fényképed nézem mindig
Ezek az emlékek visszajönnek az életbe
És nem érdekel 
Emlékszem mikor csókolóztunk
Még mindig érzem az ajkaimon
Mikor táncoltál velem
Zene nélkül
Emlékszem azokra az egyszerű dolgokra
Emlékszem, addig míg sírni kezdek
De az egyetlen dolog amit szeretnék elfelejteni
Az emlék amit szeretnék elfelejteni
Az a búcsúzás

Föl ébredtem ma reggel
És a dalunkat játszották
És a könnyeimen át énekeltem
Fölvettem a telefont és utána
Le is raktam
Mert tudom csak vesztegettem az időmet
És nem érdekel

Emlékszem mikor csókolóztunk
Még mindig érzem az ajkaimon
Mikor táncoltál velem
Zene nélkül
Emlékszem azokra az egyszerű dolgokra
Emlékszem, addig míg sírni kezdek
De az egyetlen dolog amit szeretnék elfelejteni
Az emlék amit szeretnék elfelejteni

Hirtelen a mobilom megcsördült
A te csengőhangoddal
Haboztam, de azért is felvettem
Olyan magányosnak hangzottál
És meglepődtem, mikor hallottam azt mondod

Emlékszel mikor csókolóztunk
Még mindig érzed az ajkaidon
Mikor táncoltál velem
Zene nélkül
Emlékszel azokra az egyszerű dolgokra
Addig beszéltünk, míg sírni kezdtünk
Azt mondtad, amit a legjobban megbántál
Az egyetlen dolog amit szeretnél ha felejtenék
Az a búcsúzás

Búcsúzás
Oh, búcsúzás

Könnyeim patakokban szántottak le arcom keskeny vonalán. Szipogásom által elhalt az utolsó kis énekhang ajkaim közül. Ujjaim erősen markolták a gitár részeit, ahol tartottam. Megsemmisülve ültem másodpercekig, mikor két kéz fonódott derekamra, s felemelt székemről, majd egy ismerős illatú testhez préselődtem. Lábaimat átvetettem dereka körül, fejemet mellkasába fúrtam, apró kezeimmel átkaroltam nyakát. Percekig csendben ültem ölében, csak halk szuszogásunk lengte be a termet. Karjai szorosan tartottak, lehelete csiklandozta nyakamat ahogy szuszogott, s néha apró puszit nyomott fedetlen vállamra. Kezét állam alá helyezte s lassan felemelte fejem arcához. Abban a pillanatban elvesztem jég kék szempárjai mélységében, amiből sütött a megbánás, az aggódás és a szeretete felém. Telt ajkait homlokomra nyomta, s hosszú percekig ott is tartotta őket. Kellemes borzongás járta át testem érintésére, s bár azt kívánhattam volna, hogy ezek a percek örökké tartsanak. Egymás tekintetében elveszve kémleltük a másik gondolatát. Tudni akartam, mit érez és ezzel nem voltam egyedül. Félve hajoltam közelebb hozzá, míg ajkaimat övé ellen nyomtam. Nem habozott egy percig sem, azonnal teljesítette vágyamat. Lágyan nyomta ajkait az enyéimre, óvatosan féltőn csókolt, mintha csak egy baba lennék, aki bármikor összetörhet. Arcomat két keze közé fogta ujjaival cirógatva arcom, kezeimet felfuttattam szőke tincsei közé és gyengéden beletúrtam. Nem volt semelyikünk követelőző, nem akartunk elsietni semmit. Nem akartunk túlfűtött csókcsatát, csak annyit akartam, hogy megértse fontos számomra. Apró puszikkal vált el ajkaimtól, homlokát pedig enyémnek döntötte. Újból egymásra találtak íriszeink, de most már ajkainkon mosolyt húzódott.
- Sajnálom, hogy nem voltam ott reggel, de féltem - suttogta kissé rekedtes hangján. - Féltem, hogy elkerülsz vagy esetleg leordítod fejem - meglepett arccal tekintettem rá. Leordítom? Ugyan miért, épp ellenkezőleg kellett volna történnie. 
- Miért tettem volna ilyet, Luke? - kérdeztem zavarodottan. 
- Mert én hoztam Brynnt az életedbe. Én hagytam, hogy belevigyen a rosszba. Össze voltam zavarodva, amikor szakítottunk, nem törődtem senkivel. Az pedig csak rátett még egy lapáttal, ami kettőnk között történt. Elveszve éreztem magam, közben nem nekem volt szükségem segítségre, hanem neked. 
- Már jobban vagyok - motyogtam fejemet mellkasának döntve. - Megküzdöttem azért, hogy ma itt legyek. 
- Tudom, Baba - cirógatta óvatosan arcomat. - Nálad erősebb lánnyal még nem találkoztam. Mindketten megjártuk a poklot, de most mégis itt vagyunk egymás karjaiba. Már csak azt szeretném, ha örökre így maradhatnánk, ha eltudnánk felejtetni egymással a múltat. 
- Velem akarod? - csuklott el a hangom. Belemarkoltam pólója anyagába, míg lélegzetvisszafojtva vártam válaszát. 
- Igen, veled - csókolt hajamba, ami melengette szívem, és mosolygásra késztetett. - De nem akarok bujkálni, Baba - húzta arcom az övéhez, s lágy csókot nyomott ajkaimra. 
- Nem leszel titok - néztem csillogó szemeibe. - Csak egy kis időt kérek, amíg lerendezem a dolgokat Jace- szel. Várni fogsz rám? 
- Addig várok, amíg kell - csókolta ajkaimat folyamatosan. - Ha kell, örökre - motyogta, míg újra el nem mélyítette csókunkat. 
Tudom, hogy mi a helyes, és mit kell tennem. Nem élhetek egy olyan ember mellett, akivel nem vagyok százszázalékosan boldog. Lépnem kell azért, hogy egy új lappal kezdjem a jövőm, és ehhez a jövőhöz Luke tartozik hozzá, senki más...

2015. november 14., szombat

25. "Remény"

Sziasztok!
Kivételesen hamarabb hoztam a részt, remélem örültök neki. :D
Nem lett meg a 30 feliratkozó, de nem bánkódom ezért is próbálom holnapra hozni a különkiadást :D
Remélem várjátok már! 

Megjegyzéseiteket várom a résszel kapcsolatban.
Sofiaa^^
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hannah Ashwin 



Nem értettem semmit, ami napok óta körülöttem zajlik. Minden egy csapásra vált borzalmassá, és fenyegetően nehézzé. Sohasem gondoltam volna, hogy pont Eva lesz az, aki megcsalja a barátját. Én szentül hittem benne, hogy szerelmes Luke- ba, és sosem lenne képes ártani neki, de mekkorát tévedtem! Sosem lett volna szabad magammal hoznom, sosem kellett volna engednem a kapcsolatukat. Azt hittem, Luke végre boldog lesz, hogy talált valakit, aki viszont szereti olyan szerelemmel, amit megérdemel. Nos, senki sem az, akinek látszik,  ahogy Eva sem olyan ártatlan bárány, mint mutatta magát.
Luke azóta is nálunk lakik, teljesen elfoglalta a szobámat. Ashtonnal próbáltuk a fiúba életkedvet vinni, de legtöbbször csak azt sikerült elérnünk, hogy kidobott minket a szobából. Tenni akartam érte valamit, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Szörnyű volt látni, ahogy emésztődik a történtek miatt, és saját magát hibáztatja, amiért Eva megcsalta Calummal.
De nem csak Luke- ot bántotta a dolog, hanem engem is. Napok óta emésztettek a kimondatlan szavak, többet és többet akartam tudni a viszonyukról. Akárhányszor megpróbáltam Eva közelébe férkőzni, Ashton a vállára kapott, s szinte bezárt a szobánkba. Féltett, és ezért hálás is voltam, de beszélnem kellett a lánnyal. 
Matt mára nagy nehezen összehozott a fiúknak egy találkozót, ahol a további lépésekről tárgyaltak. Luke egyáltalán nem akart Calum társaságában lenni, talán, ha nem kötné szerződés, már rég kilépett volna a bandából. Szóval kaptam az alkalmon, és a fiúk közös háza fele tartottam. 
A lakást kellemes csend vette körül. Sehol egy paparazzo, se egy riporter. Az elmúlt napokban mozdulni sem lehetett tőlük, de úgy látszik, mára feladták. A nappaliban senki nem tartózkodott, ahogy a konyhában sem. Az emeletre érve halk szipogást hallottam Luke szobája felől. Halkan a résnyire nyitott ajtóhoz sétáltam, fejemet kicsit beljebb dugtam a szobába. Szemeim kikerekedtek, amikor megpillantottam a bőröndök felett álló Evát, aki éppen dobálta a cuccait a táskákba. Kitártam az ajtót, ő pedig rögtön felém fordította tekintetét. Arcára kiült a döbbenet a lebukása miatt, engem pedig ismét elfogott a harag barátnőm iránt.
Karjaimat összefontam mellkasom előtt, vállammal az ajtófélfának dőltem. 
- Most ez komoly, Eva? - mutattam a bőröndökre. - Le akarsz lépni? - megszeppent éles hangnememen, de mit sem törődve folytatta a pakolást. 
- Nekem ez nem megy, Hannah - szipogta, egy pólót be hajtva táskájába. - Tudod te mennyi utálatot kaptam az elmúlt pár napban? 
- Te magadat sajnáltatod, amikor összetörted Luke szívet? Eva... - ingattam a fejem bosszúsan, s tettem egy lépést fele. - Ha ma elmész, nem csak Luke szívét töröd össze még jobban, hanem Calumét is. Tényleg ezt akarod?
- Igen - tette le a kezében levő nadrágot, s meredten bámulta a bőröndjét. - Hibát követtem el... - suttogta megtörten.
- Ugye nem, kérlek mondd hogy nem használtad ki Calumot! - emeltem fel a hangom, ellöktem magam az ajtótól, és elé sétáltam. Leguggoltam elé, lecsaptam a táskája tetejét, majd állát megfogtam, hogy csak rám tudjon nézni.  -  Miért csináltad akkor? Ezzel összetörtél két embert Eva, van róla fogalmad, hogy Cal is mennyire fog szenvedni?
- Képzeld, van! - lökte el durván kezemet, felállt, s szikrázó szemekkel figyelte, ahogy feltornázom magam én is. - Azt hittem, szeretem, azt hittem, vele boldogabb lehetek, de nem történt semmi. Miután nem volt többé titok a kapcsolatunk, az érzés is eltűnt a szívemből. Addig találtam érdekesnek ezek szerint, amíg mindenki háta mögött csináltuk. Sajnálom mindkét fiút, de nekem ez nem megy! - ordította.
Lefagytam. A szavak torkomon akadtak, hiába tátogtam, semmilyen hang nem jött ki ajkaim közül. Ezt a lányt, aki itt áll előttem, nem ismerem. Sosem volt olyan, aki játszott mások érzéseivel, de most pont az ellenkezőjét csinálja.
- Mi történt veled, Eva? - kérdeztem. - Te nem voltál ilyen... a legjobb barátnőm vagy, a fiúk is szeretnek, de te most készülsz belegázolni a lelkükbe.
- Nem tehetek az érzés ellen - rántotta meg a vállát, majd becipzározta táskáját. - Nem tudok olyan szeretet nyújtani nekik, amit megérdemelnének. Sajnálom, nem megy.
- Ezért inkább lelépsz? - ráztam meg a fejem hitetlenkedve.
- Mindenkinek így lesz a legjobb.
- Valóban? - öntött el a düh, s megragadtam karját. - Tönkretettél egy gyerekkori barátságot, egy híres bandát. Miattad lehet feloszlanak, te pedig csak simán elsétálsz a romok elől, amiket te okoztál? - Én nem ismerek rád, rohadt nagyot csalódtam benned - löktem rajta egyet, majd se szó, se beszéd nélkül az ajtó felé sétáltam. Mielőtt elhagytam volna a szobát, visszanéztem egykori legjobb barátnőmre. Mintha mi sem történt volna, folytatta a pakolást, velem nem törődve.
- Legalább annyi gerincesség lehetne benned, hogy Calum elé állsz. Szerinted milyen érzés lesz neki az üres lakásba hazatérni? - nem reagált. Kezemmel tarkómat masszíroztam, miközben a lányt néztem. Vettem egy mély levegőt, és elhagytam a szobát, vele együtt a lakást is. Beszálltam a kocsiba, de nem tudtam elindulni. A pulzusom még mindig az egekben volt, olyan erővel markoltam a kormányt, hogy elfehéredtek ujjaim. Könnyeim hirtelen öntötték el arcomat, s homlokomat a kormánynak támasztottam. Most vesztettem el a legjobb barátnőm. Én mindvégig hittem benne, segített leküzdeni a gyászom, mellettem állt a legnehezebb időszakaimban, de most... egy óriási szakadék tátong közöttünk. Nem ilyennek ismertem, az a lány, akit talán a fiúknál is jobban szerettem, nem ilyen volt. De aki most ott van, abban a házban, és készül összetörni a barátaimat, azt a lányt nem ismerem.
Bűnösnek érzem magam, amiért magammal cipeltem Londonból. Az egész lavina, ami körülöttünk van jelenleg, mind miattam indult el. Én hoztam az életükbe, mindenről csakis én tehetek....


***

Utam nem egyenesen haza vezetett, betértem még az orvosomhoz pár receptért. A nővér amint meglátott soron kívül fogadott, amit elakartam utasítani, de szinte betaszított az ajtón és máris a rendelőben találtam magam. Pár változtatást hajtott végre a fogamzásgátló gyógyszeremmel, majd egy kisebb vizsgálatok után mindent rendben talált, utamra engedett. Örültem, hogy semmi változást vagy betegséget nem talált. Napok óta furcsán éreztem magam. Hamar elfáradtam és a vérnyomásom sem volt éppen a megfelelő. Nyugodt szívvel léptem ki az épület kapuján, de amint megláttam a velem szemben lévő személyt, pulzusom ismét az egekbe szökött.
- Mielőtt megszólalnál, semmi hátsószándékom sincs, véletlen egybeesés, hogy itt találkozunk - emelte fel kezét, hogy meg ne szólaljak. Kérdően néztem rá, ahogy ő is rám. Mély levegőt vett, hajába túrt többször is, de nem nézett rám. Láttam arcán, hogy zavarban van és, hogy mondani akar valamit, de nem tudja miként.
- Szeretnél még valamit, vagy mehetek? - fontam össze karjaim, rám kapta tekintetét, majd tett egy lépést felém.
- Nem tudom, hol kezdjem, Hannah - sóhajtotta. - Kérjek először bocsánatot, vagy térdeljek le eléd és úgy könyörögjek, nem tudom! - mondta, mire én megdöbbentem.
- Nem értelek! - hitetlenkedtem . - Múltkor kifejtetted, hogy tönkreteszel. Vagy ez is egy újabb húzásod lenne?
- Nem! - kiáltott fel rémült tekintettel. - Azóta változtak a dolgok, Hannah.
- Miben? Mert nem hiszem, hogy az ember egyik napról a másikra meg tud változni.
- Pedig elhiheted, hogy ez megtörtént - suttogta megtörten. - Végre megértettem mindent, és rájöttem, milyen egy rohadt ribanc voltam veled szemben.
Meglepetten vettem észre a szemeiből feltörő könnyeket, amik lassan szántották végig arcát. Most, hogy jobban megnéztem, tényleg nem nézett ki valami jól. Sohasem láttam őt melegítőben, de most azt viselt. Haja egyszerű kontyba volt felfogva, és smink sem takarta arcát. Hiába gyűlöltem azért, amit tett, a szívem megsajnálta. Itt állt előttem zokogva az egykor legerősebbnek hitt lány, soha nem lehetett semmivel sem elbizonytalanítani. Magabiztos volt világéletében.
- Brynn! - érintettem meg a zokogó lány vállát. - Mi történt? - kérdeztem.
Kisírt piros szemeit rám emelte, letörölte könnyeit pulóvere ujjával.
- Én beszéltem Luke- kal... - szipogta. - Amiket a fejemhez vágott, szörnyűek voltak, de a legrosszabb az egészben, hogy igaza volt mindenben. Erre csak most jöttem rá... ehhez pedig az kellett, hogy elveszítsem őt örökre. Ha visszamehetnék az időben, változtatnék a viselkedésemen. Tudnom kellett volna, hogy nincs köztetek semmi...
- De nem tudod megváltoztatni a múltat - motyogtam ujjaimat tördelve.
- Tudom - ereszkedett térdeire előttem. - Megtudsz nekem valaha is bocsájtani?
Kikerekedett szemekkel néztem a síró Brynnt. Megbocsátás? Pont neki? Nem tudom....
Őszintén, egyikünk sem tökéletes, és tudom, hogy fiatalok voltunk, de nem tudom rávenni magam a megbocsátásra teljesen. Felnőtt vagyok, és úgy is kellene gondolkoznom, felhagyni a fiatalkori sérelmekkel, de a tövis még mindig bennem van és a félsz, hogy a múlt újra megismétli önmagát. A múltat nem törölhetjük ki az életünkből, de, ha bocsátást  kér valaki, meg kell próbálnom helyesen  cselekedni.
Apró lépéssekkel közelítettem meg a lányt, gyengéden karja köré fontam ujjaim, és lassan felhúztam a földről. Karját nem engedtem el, magabiztosan tartottam szorításomban. Könnyes pillái alól kérdően nézett rám, ajkai remegtek a visszafojtott sírástól.
- Tudod... - kezdtem bele idegesen mondandómba. - Nem mondom, hogy elfelejtem a múltat, mondjuk úgy inkább, hogy megbékélek veled. Valakinek szüksége van rád, és ha sikerül megoldanod a problémát, talán elgondolkozom a megbocsátáson.
- Mit kellene tennem? - motyogta halkan.
- Nos, akiről szó van, az Luke. Magába fordult, nem fogad el segítséget még tőlem sem - kerestem tekintetét, szemem pedig fájdalommal teli barna íriszekkel találkoztak. - Luke elmesélt mindent, Brynn. Tudok a múltkori kis incidensetekről. Viszont biztos vagyok abban, hogy téged beengedne magához. Ezért arra kérlek, hogy csak beszélj vele, semmi mást - néztem rá, s vártam válaszát. Egy percig sem gondolkozott, azonnal bólintott, majd lehajolt táskájáért. Az autó felé indultam, ő pedig szorosan a nyomomba volt. Amint mindketten az autóba voltunk, gázt adtam, és a házam felé indultam. Órák óta eljöttem otthonról, és azóta a fiúk már otthon lehetnek. Csalódnom nem kellett érzékeimben, fekete kocsik sorakoztak a feljárón.
Brynn idegesen fészkelődött mellettem, kis kezeivel markolászta az ülés alsó részét. Leparkoltam, kikötöttem az övemet, majd kiszálltam az autóból. A kocsi előtt megvártam a lányt, ki feszengve lépkedett mellém. Láttam rajta, hogy nagyon fél, és volt is miért. Luke kiszámíthatatlan mostanában, senkit nem enged közel magához. Lehet, hogy hibát követek el azzal, hogy Brynnt elhoztam, de megragadok minden eszközt azért, hogy jobban legyen a fiú.
- Gondolom hallottál a történtekről - indultam el a ház felé, táskámba a kulcsom után kutatva.
- Igen.
- Akkor azt is sejtheted, hogy Calum sincs a legjobb állapotban. A maiak után pedig nem is lesz jobban - fintorodtam el, ahogy visszagondoltam a reggelemre. - Ha úgy érzed, hogy van még benned erő, akkor Calummal is beszélhetnél.
- Az unokatestvérem, persze, hogy beszélek vele - állt mellém az ajtóban, és a kezemet figyelte, ami épp a kilincsért nyúlt. Biztató mosolyt küldtem felé, kitártam az ajtót, majd a házba léptem. Lepakoltam a táskám, lerúgtam a cipőm, Brynn is követte mozdulataim.
A nappaliba meglepetés fogadott, nem is kicsi. Mind a négy fiút ott találtam. Ami meglepő volt, hogy nem veszekedtek, csak ültek és bámultak maguk elé. Persze Luke távolabb helyezkedett el Calumtól és azért érzékelhető volt a feszültség.
- Srácok! - szólaltam meg, mire mindenki felénk kapta tekintetét. Luke, Cal és Mike értetlen arccal bámultak hol rám, hol Brynnre. - Történt valami? - köszörültem meg a torkomat, miközben nagyon jól tudtam, mi történt.
- Kicsim, van egy rossz hírem - kezdte lehajtott fejjel Ash.
- Már tudjátok akkor. Legalább volt benne annyi, hogy elköszönt? - szakítottam félbe Asht.
- Honnan tudod? - kérdezte Luke az ablakot kémlelve, azon át pedig az udvart.
- Reggel voltam nálatok és akkor láttam, hogy pakol. Én próbáltam beszélni a fejével, de nem ment - lépkedtem lassan a fiúk felé, s megálltam Ash előtt, ki karjaiba húzott.
- És Ő mit keres itt? - biccentett a háttal álló Luke. - Minek hoztad ide?
Brynn kissé megfeszült Luke kemény szavai hallatán, s lehajtotta fejét szomorúan. Bosszúsan bontottam ki magam Ash öleléséből, majd Luke elé léptem. Megragadtam a csuklóját, aztán magam után kezdtem el vonszolni. Intettem a lánynak, ő pedig készségesen követett a dolgozó szoba felé. Belöktem Luke- ot a szobába, beengedtem Brynnt, majd becsuktam magam után az ajtót. Elégedetten összecsaptam a kezeimet, és visszamentem a nappaliba. Calum maga elé meredt ujjait tördelte minden sóhaja után. Haragudtam rá, nagyon. De tudom milyen, mikor az ember szerelmes és mennyi hibát képes véteni. Átérzem a helyzetét, mert igaza volt, én is pont ezt tettem akkoriban Luke- kal és Jace- szel. Én sem voltam jobb nála... Fáj látni, hogy szenved, hogy Eva őt is átverte.
- Calum - simítottam kezem hátára, megrezzent és könnyes tekintetét rám vezette. - Nem éri meg miatta kiborulnod. Nem szeretett... - suttogtam. - Annyira sajnálom. Sosem kellett volna magammal hoznom, ha egyedül jövök haza, akkor most nem lennétek összetörve.
- Nem a te hibád - felelte rekedt hanggal. - Én voltam a gyenge, amiért azt hittem, lehet több is köztünk, de rohadt nagyot tévedtem. Se szó, se beszéd nélkül lelépett. Miatta elvesztettem a legjobb barátom, titeket, és a rajongóimat. Azt hittem, viszont szeret és ezért feláldoztam mindent, de ez csak egy kibaszott álom volt - csapta idegesen a tenyerét a konyhapultra, majd elrobogott mellettem az udvarra. Mike felugrott a székről, egyből Cal után futott. Lehajtottam a fejem a könnyeimet a mai nap során már másodjára engedtem ki. Ash nyugtatótan körém fonta karjait, elvezetett a kanapéig, leült, majd az ölébe húzott. Fejemet mellkasának döntöttem, halkan szipogtam a pólóját markolászva.
- Lesz valaha egyetlen nyugodt napunk? - dadogtam könnyeimet törölgetve. - Annyira elegem van már a sok drámából.
- Nyugodj meg, Kicsim! - simogatta meg a hátam. - Szeretnéd, ha csinálnák pár nyugodt napot kettőnknek?
- Ash, készülődnöd kell a turnéra, nem hiányozhatsz pont most - bújtattam fejem nyakához.
- Hannah - söpört ki pár tincset arcomból, fejemet óvatosan fordította maga felé. - Rohadtul nem érdekel a turné, amikor te nem vagy jól. A turné még nem most kezdődik, és addig szeretném minden időmet veled tölteni, ezért kérlek ne ellenkezz! Holnapra leszervezek mindent, neked csak az a dolgod, hogy összeszedd a cuccainkat.
- A tiedet is? Szolga lettem? - kuncogtam halkan. - Szépen kihasználsz, mondhatom, Irwin.
- Te vagy a leggyönyörűbb rabszolgalány, aki csak az enyém - csókolt nyakamba, ezzel kellemes bizsergést indítva el testemben.
- Szeretlek, és menjünk. Olyan régen voltunk már kettesben - kulcsoltam össze ujjaim tarkójánál, s lehúztam egy csókra ajkaimhoz.
- Megígérem, hogy feledhetetlen napjaink lesznek - mosolygott egy perverz vigyor kíséretében, majd elfektetett a kanapén, s rögtön ajkaim után kapott...


Brynn Hastings



Ha valaki ma reggel azt mondja nekem, hogy Luke Hemmings- szel fogok egy helyiségben tartózkodni, biztos, hogy a képébe röhögök. De most mégis itt állok életem szerelem előtt, aki mit sem törődve velem kémleli a tájat az ablakon keresztül. Halk léptekkel közelítettem meg az asztalnál támaszkodó fiút. Annyira összetört, és kiszolgáltatott volt! Szemei pirosak, ajkai cserepesek, s szárazak voltak. Édes mosolya sosem volt látható arcán. Az eltelt idő nem változtatott azon, milyen ellenállhatatlanok számomra arcának tökéletes vonásai, és biztos voltam benne, hogy soha nem fogok hozzászokni ahhoz, mennyire is tökéletes ez a fiú számomra.  Akaratlanul is visszamentem a múltban azokra a napokra, amikor szakított velem. Arca ugyanolyan érzelemmentes volt, mint akkor. Segíteni akartam neki, de miként kellene? Pont én lennék az, aki segítséget tud nyújtani? Én, aki egyszer már ugyanígy összetörte? 
- Luke - szólaltam meg halkan, s meg akartam érinteni a vállat, de elhúzódott tőlem. - Kérlek, beszélj hozzám! - könyörögtem a fiúnak. 
- Menj el, Brynn! - morogta az ablak elé állva. - Semmi szükség nem volt arra, hogy ide gyere. Ann túlságosan is aggódik, de jól vagyok, semmi bajom. 
- Persze, jól vagy - forgattam meg szemem, megragadtam karját, és kényszerítettem, hogy felém forduljon. Kék íriszeit dühösen meresztette rám, aztán ki akarta tépni karját szorításomból, amit meg is tett. Fújtatva túrtam barna tincseim közé, míg szikrázó pillantásokat intéztem a fiúra. 
- Menj! - ragadta meg a csuklóm, miközben az ajtó felé cipelt. Lábammal megtámasztottam az ajtót, szabad kezemmel oldalába csíptem erősen, mire elengedte csuklóm, és a fájó ponthoz kapott. 
- Te normális vagy? - förmedt rám, elmosolyodtam aprót kuncogva a fiú el lépve. Arcát két kezem közé vettem, nem hagyva hogy elpillantson tőlem. 
- Tudom min mész keresztül. Fáj, összetörték a szíved, úgy érzed, nem szeret senki, hogy te csak egy kolonc vagy ezen a világon, akit nem lehet szeretni. Nagyon jól tudom, mit érzel, Luke! - suttogtam arcához hajolva. - Ugyanezen megyek keresztül. Bármit csinálok, bármennyire is harcolok, engem senki nem fog már szeretni a múltam hibái miatt. Nagyon is átérzem a helyzeted, a padlón vagyok, szenvedek én is, de ha lennének olyan barátaim, amilyenek neked vannak, én egy percre sem zárnám ki az életemből őket. Luke, itt mindenki szeret téged, Ann még arra is képes volt, hogy engem elhozzon ide, pedig ha tehetné, egy kanál vízben megfojtana. Ne engedd, hogy felemésszenek a fájó sebek, csak fogadd el a segítséget, és meglátod, minden rendbe jön! - néztem szemeibe, amik piroslottak a könnyektől. - Az a lány nem érdemelt meg. Te jó ember vagy, előtted van még az élet, rengeteg lánnyal találkozhatsz még, s lehet, köztük lesz a nagy Ő. Ezért ne add fel! - öleltem át a fiút. Megfeszült érintésemre, karjait lazán tartotta maga mellett. Nem vártam, hogy visszaöleljen, nekem annyi is elég volt, hogy én ölelhettem. Fejemet mellkasába fúrtam, s próbáltam minden szeretetem átadni neki. Elmosolyodtam, amint megéreztem kezeit derekamon, amik egyre szorosabban öleltek. Testem izmos felsőtestén feszült, mire pillangóim vad táncot jártak gyomromban. Nyakhajlatomba bújtatta arcát, meleg lehelete csiklandozta bőrömet.
-  Nem tudom elfogadni, hogy így menjen el, hogy el sem búcsúzik, meg sem magyarázza a dolgokat, hogy mit miért tesz. Gyűlölöm, amiért ezt tette velem - szorított erősebben magához. Meglepett hirtelen kifakadása, de nem mozdultam, nem szólaltam meg. Én akartam, hogy megnyíljon és bármennyire is fájni fog, ahogy hallom majd más lányról áradozni, én kitartok, segítek neki átvészelni az előttünk álló perceket.
- Lehet, neki sem volt könnyű, nehezebb lett volna a búcsúzás, ha lát titeket - simogattam hátát gyengéden.  - Talán egy napon, évek múlva, amikor már a fájdalom elviselhetőbb lesz képes leszel visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amelyben boldog voltál vele. Nem kell feltétlen gyűlölnöd őt, Luke - fogtam kezeim közé arcát. - Tudom, szörnyű, amit veled tett, de tovább kell lépned. Magadért, a barátaidért és a rajongóidért. Sikerülni fog, mert te egy remek srác vagy, aki  erősebb, mint bárki gondolná.
-  Miért ne gyűlölném? A legrosszabbat tette velem, amit ember a másikkal megtehet. Elhitette, hogy szeret, és szüksége van rám, aztán bebizonyította, hogy hazugság az egész.
- Nem Luke, ne így fogd fel. Biztosra veszem, hogy szeretett téged. Kérlek...
-  Miért teszed ezt? - suttogta. - Pont nem neked kellene engem felkaparnod a földről, de te mégis itt vagy. Szeretsz még engem, akkor miért viseled el, hogy más nő miatt vagyok kiborulva, más lány iránti érzéseiről beszélek neked? 
- Azért, hogy tudd, nem vagy egyedül. Engem nem érdekel, kit szeretsz és kit nem, Luke - köröztem jéghideg arcbőrén ujjammal lassan. - Én szeretlek, és nem akarom, hogy szenvedj. Nem fogadod el másoktól a segítséget, ezért inkább szenvedjek én, hogy meghallgatom, ahogy más lányról áradozol, mint végignézzem, miként csúszol lejjebb és lejjebb - halkultam el mondatom végére fájdalommal teli íriszei láttán. Felemelte  kezét arcomhoz,  szemén láttam, hogy vívódik, aztán gyorsan végigsimított ujja begyével az arccsontomon. Lehunytam szemeim kiélvezve minden érintést, amit most még megkaphatok tőle. Ujjain keresztül, mintha éreztem volna fájdalmát, s abban a pillanatban olyan volt, mintha csupán egy érintéssel átadta volna érzéseit, amiket nem tudott szavakba önteni.
- Összezavarsz - lépett el tőlem fejét hevesen rázva. - Menj el, Brynn, nem tudok megbirkózni még az irántad érzett kétes érzéseimmel is. Az már sok lenne. Menj haza, kérlek - mutatott az ajtóra.
Könnyeim megállíthatatlanul folytak le arcomon, de nem mozdultam. Nem hagyhattam magára pont most. Lehet önzőség, de vele akartam maradni, ölelésemben akartam tartani és elmondani neki, hogy rám mindig számíthat. Hogy megváltoztam, és semmilyen őrültséget nem fogok elkövetni újra.
- Nem megyek, Luke! - álltam elé magabiztosan és kezeit enyéimbe vettem.
- Hát nem érted? - kiáltott rám, majd elhúzta kezeit. - Ha a közelembe vagy, nem múlik el a fájdalom. Bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani! Nem szeretlek már, nem tudok benned megbízni, ezért sincs szükségem a segítségedre!
- Azt állítani, hogy már nem  szeretsz engem, akit valaha jobban szerettél bárki másnál, az rohadt nagy hazugság lenne. Tudom, hogy még érzel valamit, hiszen te magad mondtad nekem a bárnál - léptem elé, s ismét megfogtam karját.
- Miről beszélsz? Milyen bárnál?
- Nem emlékszel semmire? - temettem két kezem arcomba az újonnan feltörő könnyeim miatt.
- Nem! - fordult el tőlem, és ismét az ablakhoz sétált. - Most pedig hagyj magamra kérlek, és felejtsük el egymást. Nincs szükségem még több fájdalomra - mondta olyan rideg hanggal, hogy a hideg végigfutkosott bőrömön. Kezeimet hanyagul ejtettem testem mellé, míg könnyes tekintettel figyeltem a nekem háttal álló fiút.
- Megígérem, ez az utolsó alkalom, hogy látsz engem. Nem fogok visszajönni, és még több szenvedésnek kitenni. Ott folytathatod az életedet, ahol abbahagytad, nem foglak zaklatni többet. Olyan lesz, mintha nem is léteztem volna! - tört fel ismét zokogásom, ezért gyorsan hátat fordítottam neki és kirohantam a szobából.
A szívem összetört, amennyire csak egy szív össze tud törni. És most végre rájöttem, már semmit sem tudok helyrehozni, senkitől nem fogok tudni bocsánatért esedezni.
Elvesztettem életem legnagyobb szerelmét, és vele együtt minden reményem is...

2015. november 8., vasárnap

24. " Végeztem "

Sziasztok! 
Gondolkoztam csajok, mily meglepő xDD
Na, arra gondoltam, hogyha meglesz a 25 feliratkozó a blogon, esetleg 30 ( ohh nincsenek nagy álmaim xD) akkor készítenék egy különkiadást, amelyben benne lenne Hayden is. Akkortájt játszódna amikor még élt, valamint abban az időben amikor Luke és Hannah közelebb került egymáshoz. Mivel feledésbe merült mind a báty és az ők kapcsolatuk is, ezért is gondoltam erre a témára.
Úgyhogy, ha meglesz létszám, akkor hozom is a részt! 
Remélem érdekelne titeket, és véleményeiteket szívesen elfogadom!
Csóközön Sofiaa^^

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------





 Luke Hemmings


Borzalmasan sajgó fejjel ébredtem reggel. Amint megemeltem fejem a párnáról, az agyam szinte szét akarta feszíteni a koponyámat. Visszadőltem a párnák sokaságába, majd kezemmel a mellettem levő személy után kutattam, viszont ujjaim csak a hideg paplant érezhették. Csalódottan ejtettem le kezem az ágyra, fejemet pedig a plafon felé fordítottam. Emlékek kavarogtak szüntelenül a szemeim előtt a tegnap estéről. Az Evával való veszekedés, majd az, ahogy leittam magam a sárgaföldig. Képek ugrottak be hirtelen Brynnről, ahogy elráncigál a táncoslányok mellől, és kirángatta az utcára. Szinte hallom korholó beszédét, amit azért tett, amiért ennyit ittam. Kínomban felnevetek magamban szánalmamon, amiért szinte mindenre emlékszem. Még mindig látom magam előtt Brynn aggódó tekintetét, amint engem fürkész és segíteni akar hazajutnom. Emlékszem minden egyes mondatra, ami elhagyta a számat. A vallomásom, az érintései, az én érintéseim, a csókok. Ujjam automatikusan siklik kissé kicserepesedett ajkaimhoz. Mintha telt, édes, forró ajka még mindig az enyéimen volna, és érezném érzéki, szenvedélyes csókunkat. Morogva fordulok hasamra, és fejemet a párnámba fúrom. Hibát követtem el az éjjel. Annyi év után engedtem a szívemben rég elnyomott vágyaknak, és érzelmeknek. Sosem akartam ismét érezni a lány felé semmit. Nem akartam ismét átölelni, sem megcsókolni, gyenge voltam és részeg. Nem! Hazudok még saját magamnak is... Részeg voltam, de tudtam mit csinálok már akkor. Szerettem őt mindennél jobban, de elrontotta. Mindent elhibázott és megsemmisített, ami kettőnk között volt. Ohh, istenem, miért hazudok még a gondolataimban is? Semmi nem múlt el, csak eltemettem mélyen magamban, hogy ne kelljen ismét csalódnom. Viszont itt van ismét, és ugyan olyan gyönyörű, sőt, talán szebb, mint valaha. Érintése ugyan úgy felforrósítja testem, mint évekkel ezelőtt, s a csókjáról ne is beszéljünk. De nem gondolhatok rá... Olyan sok rossz emlék és érzés is köt hozzá, amiket nem tudok elfelejteni. Nem tudok átlépni rajtuk csak úgy.
Az eddigi nyugodt életem napok alatt az ellenkezőjére fordult. A turné előtt még boldog voltam, magam mellett tudhattam egy csodálatos lányt, akiről azt hittem, mindennél jobban szeret. Aztán, villámcsapásként, úgy változtak meg a dolgok. Ellök magától, mintha sosem szeretett volna és csak egy hiba lennék az életében. Nem tudom, mi változott meg, miért nem kellek Evának. Meg kell vele beszélnem a dolgokat, és talán tényleg az lenne a legjobb, ha külön válnának útjaink. Hiszen ezek szerint Ő nem szeret, és most bennem is megingott minden iránta érzett érzelmem a tegnap este után.
Lassan toltam fel magam ülőhelyzetbe, majd talpammal a földet érintettem. Minél előbb megtalálom, annál hamarabb vetek véget a szenvedésemnek, amit a szótlansága okoz. Kezembe vettem a telefonom és lassan körbejártam a házat, hátha a nyomára bukkanok. Az egész épület kihalt és csendes. Minden szobába benyitottam, de senkit nem találtam itthon. A konyhában a pulton egy cetli várt Anntől, miszerint Ő elment próbálni, Ashton és Mike pedig együtt mentek valamerre. Calumről és Eváról szinte semmit nem tudok. Gondterhelten ültem le a kanapéra, majd bekapcsoltam a telefonom, hátha megtudom, merre járnak. Amint bekapcsolt, szinte sorozatosan jönnek az értesítések és a nem fogadott hívások jelzése. Homlok ráncolva nézem a képernyőt, Matt- től 15 hívásom volt, sőt, még Jace is keresett. Nem volt hangulatom hozzájuk, inkább tovább nézelődtem a Twitter üzenetek között. Rengeted hozzászólás és kép fogadott, amint beléptem a fiókomba. Imádkoztam magamban, hogy egyetlen egy paparazzi kép se legyen fent a világhálón a tegnap estémről. Nem is volt.... De másról igen. A szörnyű valóság szinte arcul csapott, amint megnyitottam a képeket, amiken meg lettem jelölve. Ujjaimmal szorosan markoltam a telefont, és készültem visszafojtani a lassan kitörő dühömet. Szememet nem tudtam levenni azokról az átkozott képkockákról, amik miatt egyre tisztábban kezdtem látni a körülöttem zajló dolgokat. Kényszerítettem magamat, hogy összeszorítsam szemeimet, majd kiengedve dühömet teljes erőmből a falhoz vágtam a készüléket. Feltüzelve ugrottam fel a kanapéról, majd a szobámba rohantam és magamra aggattam az első kezembe kerülő ruhadarabokat. Szélvészként rohangáltam a házban, felkaptam a tartóról a slusszkulcsom, és az autóm felé szedtem lábaimat. A harag lángolt egész testemben, izzadtam és remegtem egyszerre. Még mindig magam előtt láttam a képeket és boldog arcokat.
Nem figyeltem semmilyen közlekedési szabályra, nem érdekelt, ki rohanhat belém és ki nem. Egy cél vezérelt, hogy kiderítsem, mi a fene folyik körülöttem és, hogy a rohadt életben tudták ezt eltitkolni előlem.
A ház előtt még próbáltam magamat lenyugtatni, de hiába a sok légzőgyakorlat vagy bármi más, a haragom nem enyhült. Szinte feltéptem az autó ajtaját, majd a bejárat felé vettem az irányt. Előhalásztam a kulcsomat a zsebemből, beleillesztettem a zárba, s belöktem a faszerkezetet. Alig tettem meg pár lépést, és máris találkozhattak a dühös szempárjaim négy meglepettel. Eva a konyhapulton ült, egy alig takaró hálóingeben, míg Calum egy szál boxerben parádézott a lábai között. Agyamat elöntötte a düh, átszeltem a köztünk lévő távolságot, s elrángattam a lány elől barátom. Még mielőtt reagálhatott volna, az öklöm már lendült és már csak Cal orrának reccsenését lehetett hallani, meg Eva sikolyát. Viszont nem hagyta magát, amint leengedtem kezem az övé már lendült is, és bal arccsontom telibe találta. Felüvöltöttem fájdalmamban, de nem gyengültem el. Rávetettem magam a fiúra, és leszorítottam a padlóra, kezemet ismét felemeltem, majd ott ütöttem, ahol értem. Elvesztettem az elmém felett az irányítást, s még Eva hangos sikítása sem tudott visszazökkenteni a valóságba. Calum lábbal rúgott le magáról, így ő kerekedett felülre és most én kaphattam  a sorozatos öklözéseket. Arcom már zsibbadt és éreztem ajkaimon a vér fémes ízét, ami az orromból és kitudja még honnan csordogált ajkaim közé. Behunytam a szemem, s minden erőmet összeszedve behúztam a fiúnak még egyet. Megtántorodott egy kicsit, de még mielőtt ő üthetett volna vagy én, két árnyat láttam véres szemeimen keresztül, majd Calum súlya eltűnt rólam, engem pedig valaki felkapart a földről. Tenyeremmel letöröltem a vért arcomról, és tisztult a látásom is. Nathan erősen tartotta Calumot, hogy ne tudjon a fiú felém indulni ismét. Hátam mögött megismertem Jace hangját, aki valakinek kiabált, de nem engedett szorításából rajtam. Oldalra kaptam a fejem, és Ann rémült arca tárult elém. Jace neki magyarázott, hogy vigye innen Evát, majd ők lerendeznek mindent, de a lány nem mozdult, csak engem nézett könnyes szemekkel, amik tele voltak aggodalommal és sajnálattal.
- Élvezted a barátommal való kefélést a hátam mögött? - szólaltam meg rekedt hangon a rémült Evára nézve.
- Luke, kérlek - zokogott a pultot markolva. - Sajnálom! - gúnyosan felnevettem, majd ránéztem.
- Sajnálhatod is, hogy egy ribanc vagy, mégis mióta fekszel össze vele? - biccentettem a fejemmel Calum felé. Csak bámultam rá, ahogy ott ült, és annak ellenére, hogy tudtam, mennyire szeretem, szét zúzott és  tönkretett mindent.
- Ne beszélj így vele, Luke! - sziszegte a fogai közül Cal.
- Oh, a hős lovag megmenti szerelmét - nevettem fel megint. - Szánalmasak vagytok mindketten. A legjobb barátom voltál, te mégis megfektetted a barátnőmet, Calum - köptem felé a szavakat, majd Eva felé fordultam. -  Rólad meg azt hittem, hogy szeretsz, de úgy látszik neked nem elég egy bandatag, neked kell a többi is. Ki lesz a következő? Ashton? Vagy esetleg mégis szétrakod a lábad Mike- nak is? - mondtam, s a lány szavaimra zokogva zuhant a padlóra. Cal kifeszítette magát Naht karjai közül, s egyből karjaiba vette. Elfordítottam a fejemet róluk, és tekintetem a felém közeledő Annével találkozott. Lefejtette karjaimról Jace kezeit, majd arcát mellkasomba fúrta, s kis kezeivel szorosan körül ölelte derekam.
- Nyugodj meg, kérlek, nem éri meg - suttogta szipogva. - Gyere fel velem a szobámba - nézett fel rám, mire alig láthatóan bólintottam. Egy utolsó pillantást vetettem a párocskára, majd Ann kezébe csúsztattam az enyémet és hagytam, hogy maga után húzzon az emeletre. Szótlanul haladtam az ágya felé, és kérdezés nélkül elterültem a párnák tömkelegébe. Lehunytam szemem, a gondolatok pedig csak száguldoztak elmémben. Nem tudtam kiverni a fejemből a konyhában lezajlott dolgokat. Hirtelen értelmet nyert minden Eva viselkedésével kapcsolatban. Mióta csinálhatták már a hátam mögött? Hónapok? Hetek? Napok? Nyomok után kutatok az emlékeim között, megpróbálom visszaidézni a pillanatot, amikor a dolgok kezdtek elromlani, hogy hol volt az a pont, amikor végleg elszakadt tőlem. Mérhetetlenül bosszantó a dologban, hogy semmi szokatlant nem vettem észre. Nem voltak árulkodó nyomok, nem voltak figyelmeztető jelek. Rohadtul átverve érzem magam ismét. Mindenem odaadtam ennek a lánynak, és mit kaptam cserébe? Kibaszottul megcsalt a legjobb barátommal. És Calum? A barátom, a társam, évek óta jóban vagyunk és ezt kapom a barátságomért cserébe? Rosszul éreztem magam a Brynnel történt csók miatt, meg akartam beszélni Evával a dolgokat, és bevallani neki mindent, de úgy látszik, neki sokkal több dolgot kellett volna elmondania.
Apró kis kezek szorították meg csuklómat, és segítettek ülőhelyzetbe tornázni testem. Felduzzadt szememet nehezen tudtam kinyitni, és a látásom sem volt éppen a tökéletes. Ann kezében fertőtlenítő és egy kis darab géz lap volt, amire a folyadékot öntötte. Hangosan felmorogtam minden érintésére, ahogy a sebeimet próbálta kitisztítani. Nem tudom elképzelni, hogy nézhetett ki az arcom, de őszintén, nem is voltam rá kíváncsi. Semmire sem voltam már kíváncsi, ami velem és azzal a két személlyel kapcsolatos.
- Sajnálom, Luke - szólalt meg halkan Ann és a kezében levő flakont piszkálta ujjaival. - Én nem tudtam erről, nem is értem, hogy történhetett. Minden olyan jónak látszott, nem? Erre fel tessék - tárta szét karjait kínosan nevetve. - Sosem gondoltam volna, hogy Eva ilyet tesz. Mindig azt hittem, ő a legőszintébb ember a világon, és beavatna abba, ha már nem szeretne téged. De tévedtem, istenem. Annyira sajnálom, Luke, én hoztam ide, én hagytam, hogy összegyere vele.
- Nem a te hibád, Baba - öleltem át szorosan. - Én voltam a hülye, hogy nem vettem észre semmit - sóhajtottam, s arcom nyakába fúrtam. - Átverve érzem magam... Újból megfogalmazódik bennem az alapvető kérdés, amit már annak idején is feltettem magamnak, engem miért nem lehet szeretni? 
Ne is gondolj ilyen hülyeségre, Luke! - motyogta. - Te egy nagyon kedves, és szeretetre méltó srác vagy. Igenis lehet téged szeretni, én is szerettelek! - suttogta. Mélyen belélegeztem illatát, és szorosabban öleltem magamhoz.
Én is téged, de mégsem volt olyan mindent elsöprő szerelmünk, nem igaz? - nevettem fel kínosan. - Evával azt hittem minden más lesz, hogy szeretni tudom őt úgy, ahogy eddig soha senkit, de ez a tervem is romba dőlt, amint megjelent újra Brynn.
- Miről beszélsz? - tolt el magától és zavarodottan bámult rám. - Ugye nem, Luke?
- Tegnap megcsókoltam - feleltem arcom tenyerembe temetve. - Elmentem egy bárba, hogy kiűzzem Evát a gondolataimból, de megjelent ő, és nem mondom, hogy részeg voltam, mert tudtam, mit csinálok. Megtörtént, nem tudok ellene mit tenni. Egész reggel őrlődtem és el akartam mondani Evának és helyrehozni mindent, de amint megláttam azokat a képeket, amik itt a ház előtt készültek róluk, minden felrobbant körülöttem. Rosszul éreztem magam a csók miatt, de azt hiszem nem kellett volna, mert Ő meg Calummal feküdt össze kitudja már mióta.
Szótlanul tanulmányozta arcom, hol kérdésre nyitotta száját, hol összecsukta. Tudtam, hogy Brynnről akar tartani egy kisebb előadást, viszont nem ez volt a megfelelő pillanat.
- Ne keverd magad nagyobb bajba, Luke - szólalt meg. - Brynn nem jobb, mint Eva, ezt te is tudod. Ami meg Calumot és Evát illeti, nem tudom mi legyen. De el kell valamit mondanom neked  - csuklott el a hangja a visszafojtott sírásól. - Ígérd meg, hogy nem haragszol meg!
- Mondd már! - néztem idegesen a lányra.
- Én sejtettem, hogy Cal érez valamit Eva iránt. Már akkor, amikor leszállt a gépről, láttam a fiú arcán, hogy mennyire is tetszik neki. Ismerem Calt, ahogy te is és biztos vagyok benne, hogy csak azért nem lépett, mert Mike meg volt bolondulva. Utána pedig veled jött össze. Szerintem akkoriban feladta. Viszont most nem tudom, miért lépett - tördelte ujjait, és pillái alól engem kémlelt. - Beszélned kell vele, Luke, tudd meg, mi történt valójában.
- Nem akarok - túrtam tincseim közé feszülten. - Idő kell, amíg rendezem a fejemben a dolgokat, csak kérlek ne erőltess semmit, oké? - pillantottam rá, ő pedig egy megadó sóhaj kíséretében ölembe mászott, s szorosan átölelt. Fejét mellkasomba fúrta, míg pici kezeivel hátamon markolászta a pólóm anyagát. Jól esett a közelsége, senki másra nem volt szükségem, csak rá. Ő az, aki mindig mellettem áll és próbál védeni mindentől, még most is. Megtehetné, hogy legjobb barátnője mellett legyen, de nem teszi, inkább az én ostoba fejemet és lelkemet ápolgatja. Sok ember elárult, és kihasznált már rövid életem során, de Hannah volt az egyetlen, aki mindig is őszintén közeledett felém. Annyi rossz dolgon mentünk keresztül a múltban, de még mindig kitartunk egymást mellett és támaszkodunk a másikra. S ez az érzés sohasem fog elmúlni, mindig Ő lesz a legfontosabb nő az életemben, mert ő a testvérem, a barátom, és társam egyben. 


Ashton Irwin


A tegnapi ebéd borzalmasra sikeredett. Nem hittem a saját fülemnek, amikor anya kifakadt Hannah előtt. Eszembe nem jutott volna soha, hogy a nőt, aki mindennél jobban szeretek, egy haszonlesőnek tekinti és, ha szépen akarok fogalmazni, egy utcalánynak. A haragom a családom iránt most hatalmas és egyenlőre nem is akarok újra találkozni velük. A testvéreim bármikor eljöhetnek, de a szüleimre nem vagyok kíváncsi. Tudom, hogy apa is csak azért nem volt otthon, mert egyáltalán nem volt kíváncsi Annre, de legalább elhúzta a csíkot, és nem mutatkozott be Ő is neki. 
A tegnapi háznézésre is rányomta a bélyegét a hangulatom. Én lelkesedtem a legjobban az ötletemért, de mikor ott voltunk szinte mindegyikben csak végig sétáltam és már jöttünk is ki. Nem tudtam elengedni magam és arra koncentrálni, hogy minél előbb megtaláljuk álmaink lakásást.
Jelenleg  Mike- kal ebédelek, és házakról beszélgetünk. Szeretek a srácokkal lakni, de minél hamarabb meg akarom találni a megfelelőt.
-  Mi van azzal, ami a part közelében van? Oda tegnap nem mentetek el, lehet, pont az lenne az igazi – kérdezte Mike.
- Nem tudom - sóhajtottam. - Egy nap alatt úgysem lehet megtalálni az álomlakást, nem?
- Nálatok sosem lehet tudni - nevetett. - De igyekezned kell, ha a következő lépést meg akarod tenni.
- Mike - köptem ki a számban lévő vizet. - Mondtam már, hogy nem teszem meg. Fél év után nem fogom eljegyezni.
- Akkor minek vetted meg a gyűrűt? - vonta fel a szemöldökét, és áthajolt az asztalon, hogy szememet fürkészhesse.
- Véletlen láttam meg és tudtam, hogyha egyszer eljön a pillanat, az lesz a tökéletes - forgattam az asztalon mosolyogva a vizes flakont. - Csak megvettem és nyugi, még nem jött el az ideje, hogy az ujjára húzzam. Mondjuk, szívem szerint már megtettem volna, de tudom, neki nagyon gyors lenne a tempó. Először a költözéstől is tartózkodott. Ha már sikerült találnunk egy lakást, akkor majd rászánom magam a következő lépésre.
- Basszus - röhögött az asztalt püfölve Mike. - Te elterveztél mindent, haver. A hercegnőm rendesen az ujjai köré csavart. Már csak a pici Ashtonok és Hannah- k hiányoznak az álmaidból.
- Annyira előre még én sem terveztem - boxoltam vállába. - Legyen meg a lakás, eljegyzés, esküvő, utána talán jöhet egy baba.
- Ezekről az álmaidról tud Ann is?
- Nemigazán - vontam vállat. - De őrülten szeretem és vele akarom leélni az életem hátralévő részét és tudom, hogy ő is így van vele.
Mike széles vigyorral figyelt és percről percre növelte ajkain a mosolyt. Tudom, hogy bolondnak néz, de nem tehetek róla, ha ezt érzem. Szerelmes és boldog vagyok, senki mást nem akarok Ann- en kívül. Vannak terveim, amiket tudom, hogy véghez fogok vinni.
Fekete hajú barátom telefonja zengte be a kávézó helyiségét, amit röhögve húzott elő. Csodálkozva hallgattam, hogy az én dobszólóm a csengőhangja. Kérdően néztem rá, de leintett, hogy maradjak csendben.
- Hercegnőm! - szólalt meg nyálas hangon. Tudtam, kivel beszél, hiszen egy valakit hív csak így, és az Ann.
Mike arca hirtelen elkomolyodott, majd ijedt tekintetét felém kapta.
- Hannah, nem nem láttuk... basszus... ez igaz, tényleg?... jó, megyünk... - rakta idegesen a telefont a zsebébe, majd felpattant helyéről.
- Mi van? - kérdeztem, miközben utána loholtam.
- Téged is hívott, de nem vagy elérhető - hadarta, mire telefonomra néztem, ami valószínűleg lemerült. - Rohadt nagy gáz van. Luke és Calum összeverte egymást.
- Micsoda? - emeltem fel a hangom hitetlenkedve. - Mi a szarért?
- Eva... - nyögte ki idegesen hajába túrva. - Ash, Eva megcsalta Luke- ot Calummal. Ann szerint az egész net a képükkel van tele, amin csókolóznak.


***


Amilyen gyorsan csak tudtunk, Hannah lakása felé vettük az irányt. Aggódtam és ideges is voltam egyben. Ann mindennél jobban védi Luke érzéseit és most, hogy barátom valószínűleg a padlóra került, Evának és Calumnak Ann haragjával kell szembenéznie. Tudom jól, hogyha én ártanék Luke- nak, még akkor engem is eltiporna. Sietve pattantam ki az autóból, és a ház felé siettem. Mike szorosan követett együtt léptünk be a házba.
- Igen Calum, képzeld, tudom milyen a szerelem - hallottam meg Ann dühös hangját az ajtóból. A lány Jace ölelő karjai között állt, a fiú így próbálta meg visszafogni barátnőmet.
- De akkor sem értesz semmit! - ingatta a fejét Cal, mellette pedig zokogó Eva állt. - Pont te papolsz nekem, aki ugyan ezt eljátszotta Jace- szel és Luke- kal - vetette oda a fiú mérgesen a lánynak. A nappaliban a levegő megfagyott. Calum arca percről percre vált bűnbánóbbá, amint felfogta milyen szavak is hagyták el a száját. Jace meglepetten fordította maga felé Annt, aki szótlanul meredt az előtte álló fiúra.
- Már akkor együtt voltál vele, amikor még mi egy pár voltunk? - kérdezte idegesen. Gyors léptekkel szerelmem mellé siettem, lefejtettem Jace kezeit karjairól és ölelésembe vontam a lányt.
- Sajnálom, Jace - suttogta a mellkasomba fúrva arcát. - El akartam mondani, de akkor történt a baleset, utána pedig már nem érdekelt semmi. Hidd el, kérlek, nem akartam rosszat neked!
- Meghiszem, hogy nem akartál rosszat, mert te olyan kibaszott igazságos és jószívű vagy mindig! - ordította többször átszántva fürtjeit között ujjaival.
- Vedd lejjebb a hangerőd, ha hozzá beszélsz! - szúrtam oda a fiúnak. - Nem beszélhetsz vele így!
- Valóban? - nevetett gúnyosan. - Ez az egész társaság - mutatott végig rajtunk - egy rohadt, elcseszett banda. Mind egyformák vagytok! Talán jobb lenne, ha mindenki összefeküdne mindenkivel és akkor nem lenne háborúzás köztetek.
- Te normális vagy? - hökkentem meg.
- Ugyan,  Ashton - nézett lekezelően rám. - Ha velem megtette, veled is simán megfogja. Nem vetted még észre, hogy még mindig milyen közel állnak egymáshoz? Luke- nak csak egy szavába kerülne és Ann már az ágyába lenne - köpte felém a szavakat. Elengedtem Annt Mike karjaiba löktem, majd hirtelen emeltem a kezem ütésre, amire nem számított a fiú. Térdeire rogyott arcát kezébe rejtette, majd támadásba lendült volna, ha Naht és Calum nem áll közénk.
- Végeztem! - üvöltötte. - Felejtsetek el kiléptem a bandából! - lökte hátrébb Nathant és elhagyta a házat.
Hannah ijedten nézett a fiú után, aki becsapta maga mögött az ajtót. Cal elengedett, így Ann háta mögé álltam kezemet összefontam dereka körül.
- Most boldog vagy? - szipogta, Calum felé fordítva fejét.
- Sajnálom Ann...
- Sajnálhatod is! - sziszegte mérgesen. - Nem volt elég Luke életét tönkretenni, még az enyémbe is bele kellett gázolni?
- Azt hittem tudja - mentegetőzött Cal a padlót kémlelve.
- Menjetek el! - mondta halkan. - Most! - kiáltotta rájuk, majd eléjük lépett, megragadta csuklójukat és kifele lökdöste őket a házból. Nem tiltakoztak, összeszedték cuccaikat és csendben elmentek. Mike biccentett a fejével az emelet felé, ahol valószínűleg Luke volt, majd Nathannel együtt elmentek megkeresni a fiút.
Magamhoz húztam szerelmemet, amennyire csak tudtam, óvó ölelésem alá vontam.
- Sosem csalnálak meg, Ash - motyogta félve nézve szemeimbe. - Ugye hiszel nekem?
- Hiszek, Kicsim - suttogtam ajkaira s egy csókot hagytam rajtuk. - Minden rendbe fog jönni. Szeretlek és bízom benned...