Napok sorozata suhant el fejünk fölött, míg már csak pár nap maradt addig, mire kezeimbe foghatom gyermekem. Szavakba nem tudtam volna önteni boldogságom, olyan volt, mintha egy köd lepte kis buborékban éltem volna napjaim. Akárkinek csak rám tévedt tekintete, nem láthatott mást, csakis mosolygást arcomon. Nem volt okom szomorúnak lenni. Életem lassan teljesen egész lett, ám ehhez túl sok akadályon kellett keresztül mennem. Viszont végre minden apró darabka helyére került. Magam mellett tudhattam életem szerelmét, és kis időn belül gyermekem születik, ennél nagyobb öröm nem is érhette volna jelentéktelen emberi életem.
Akárhányszor ránézek Ann pufók kis arcára, ami az utolsó trimeszter alatt kissé megpuffadt, mosolyognom kell. Bár szerinte olyannyira elhízott, hogy soha többé nem fog tükörbe nézni. Viszont engem cseppet sem zavart, hiszen egy gyermek kihordása áldozatokkal jár. Számomra mindenhogy tökéletes, lehetett akár telt vagy karcsú, tökmindegy volt. Szerettem teljes szívemből és csak ez számított.
- Ash, figyelsz te rám? - emelte fel tekintetét az előtte elterülő papírkupacból szerelemem.
Örültem, amikor elfogadta nagyanyja akaratát és átvette a cég feletti irányítást. Így legalább nem kellett aggódnom azért, hogy ismét olyan mélyre süllyedne, mint Clark terrorizálása alatt. Igaz, segítettem neki mindenben, amiben tudtam, de igazi társa ezen ügyek kapcsán Nath volt. Ann egyetlen kikötése az volt, hogy csak akkor vállalja el a cég ügyeit, ha Nath lesz a társa, ami szerintem is remek ötlet volt.
- Figyelek, Szépségem - húztam vigyorra ajkaim, majd derekánál fogva ölembe ültettem. Hátam az ágy támlájának döntöttem, majd mikor biztosan tartottam Annt, egyik kezemmel kisöpörtem kezeiből sőt közeléből is a papírokat. - Túl sokat töröd a buksid.
- Ash! - nyafogott, amit még terhességének tudtam be, de cseppet se bántam változó hangulatát. - Napokon belül kórházba kell vonulnom. Addigra meg akarok csinálni pár szerződést. Köztük a tiedet is - bökött mellkasomra.
- Nem kell semmilyen szerződés nekem - leheltem apró csókot hajába, mire mint egy apró cica, próbált teljes ölelésembe bújni. - Majd foglalkozunk azzal akkor, ha már meglesz a baba.
- Ash - hangzott ismét nevem ajkai közül, de most hangszíne riadt volt. Állánál fogva felemeltem fejét, és próbáltam félő tekintetéből kiolvasni zavarát.
- Mi a baj?
- Félek - suttogta szemeit lesütve.
- Mitől? - jobban felültem, majd magammal húztam őt is. - Ann, mitől félsz ?
- Mindentől - túrt tincsei közé zaklatottan. Mély levegőt vett, már amennyire engedte hatalmas pocakja. - A szüléstől, a fájdalomtól. Attól, hogy egészséges lesz-e a baba vagy sem. Az előttünk álló feladattól... Nem akarok rossz szülő lenni.
Mosolyogva megráztam fürtjeim, karjaimat pedig felvezettem arcához. Két tenyerembe fogtam gyönyörű arcát, ajkaimat övéire illesztettem, majd homlokomat hevesen dobogó szívéhez nyomtam.
- Én is félek - köszörültem meg torkomat. - De szerintem ez normális. Sosem csináltunk még ilyet. Nem lehet arra felkészülni, hogy hogyan legyél jó szülő. Biztos vagyok abban, hogy sokat fogunk hibázni, amíg rá nem jövünk arra, hogyan is kell csinálni. Viszont ott leszünk egymásnak és segítünk a másiknak - mosolyodtam el, mikor észrevettem könnyes szemeit. - Melletted leszek Hannah, ott leszek, amikor megszülöd a kicsit. Nem tudom, mekkora fájdalommal fog járni mindez, de biztosra veszem, hogy erős leszel és kibírod. Semmi baj nem lesz. Világra fogsz hozni egy csodát, aki egészséges és boldog lesz.
Meghatódottan csókolt most ő, nekem pedig szám hatalmas vigyorra húzódott csókunk alatt. Félt. Én is féltem. De tudtam, hogyha együtt vagyunk és közösen csináljuk végig azt az utat, ami előttünk áll, semmi váratlan nem fog érni. Erősek vagyunk. Ketten együtt átvészelünk minden akadályt. Annyira szerettem őt, mint még senkit ezen a világon és tudtam ő ugyan olyan érzéseket táplál irántam. Szerelem égett mindkettőnk szívében, ami sosem fog kihunyni, ha rajtam múlik. Nem érdekel, mi fog történni a jövőben, ahogyan az sem, mennyi hibát fogunk még véteni. Mindig megbocsátok neki, bár tudom, olyan ostobák sosem leszünk többet, hogy elhagyjuk a másikat. Harcolni fogunk azért, hogy egy család legyünk. Jár nekünk minden, amit boldogságnak hívnak az emberek.
***
Estére barátainkat egy könnyed vacsorára vártuk. Ann különösen izgult, ám okát nem volt hajlandó elárulni. Akárhányszor rákérdeztem, válasza csupán egy konyharuha vetődése volt arcomba. Tudtam, hogy valamit titkol, és ez roppantul zavart. Azt akartam, hogy ne legyenek titkaink, minden apró gondolatát tudni akartam.
Farkasszemet néztem a konyhapult két végében állva szépségemmel, aki megmakacsolta magát és némasági fogadalmat tett ellenem.
- Szeretnéd, ha komolyabb eszközökhöz folyamodnék? - utaltam titka felderítése érdekében az előtte álló veszélyre. Megmakacsolta magát és többször is nemlegesen ingatta fejét. - Tudod, mennyire utálom, mikor ilyen vagy - zsörtölődtem, miközben leültem az asztalhoz. Amint fenekem a székhez ért, Ann máris futólépésben utánam eredt és befészkelte magát ölembe. Forró csókot nyomott ajkamra, ezzel kiűzve minden gondolatot elmémből. Szája szenvedélyesen harcolt enyéim ellen, míg nyelve bársonyosan tört utat ajkaim között. Egyszerre volt melegem és fáztam id. Mindig képes volt elvarázsolni tetteivel és érzelmeim kimutatásával. Kezem fel alá siklott tökéletesen ívelt hátán, mire éreztem megremegni karjaim között. Ágyékát enyémhez dörgölte, amitől szájába nyögtem. Rohadt szerencsésnek éreztem magam, amiért egy ilyen nő lett a társam. Mindegy milyen helyzetbe voltunk, mindig képes volt teljesen elvenni a maradék józan gondolkodásom. Amint kezem szoknyája alá siklott, ajka hevesebb lett és sürgetőbb. Tudtam, hogy kíván, ahogyan én is piszkosul akartam őt. Ujjaim végigsimítottak nedves bugyiján, altestem pedig egyből működésbe lendült. Sietősen bogozta ki övemet, majd apró ujjai máris cipzárom és gombom lefejtésével bajlódtak.
Ajkam megindult kecses nyakán, édes apró csókokat hagyva minden érintés után. Kéjes nyögési az őrületbe kergettek. Kezemmel megmarkoltam alsóneműje szélét, de amint hozzáértem megugrott ölembe.
- Ash - nyögte mikor megszívtam kulcscsontján érzékeny bőrét. Kidugtam nyelvem s végighúztam szívásom helyén. Tovább mocorgott ölemben, de mozdulatai egyre vontatottabbak lettek. - Ne, állj! - tenyereit mellkasomra nyomta én pedig értetlenül tekintettem fel zilált pirosas arcára. Szemeit összeszorította, mintha fájdalmai lettek volna.
- Ann, mi a baj? - öleltem át. - Valamit rosszul csináltam? - továbbra is lehunyva tartotta szemeit és mélyeket lélegzett. Közelebb húztam magamhoz, viszont abban a pillanatban éles sikoly hagyta el ajkait.
- Basszus - tette kezeit hasára majd ijedten rám tekintett. - Azt hiszem itt az idő!
- Micsoda? - ijedtemben felemeltem ölemből, majd lábaira állítottam. Összegomboltam nadrágom, kezemmel áttúrtam hajam, szemem pedig barátnőm fájdalmakkal teli arcán tartottam. Pillanatok alatt kaptam karjaim közé és siettem az autóhoz.
- A cuccaim, Ash - korholt két apró sikoly között.
- Leszarom őket. Jézusom! - hirtelen megálltam, Ann arcára tekintettem utána ajkára és utolsó csókot nyomtam rájuk. - Babánk lesz!
Sebesen elindultam ismét az ajtó felé, míg Ann elégedetlenül nyögött kezeim között. Amint kitártam az ajtót nevetgélő barátaimba botlottam.
- Csak nem megtartottátok az esküvőt? - vonta fel szemöldökét röhögve Calum, amint meglátott minket.
- Szülni fogunk - hadartam el barátnőmre tekintve, aki megszorította karomat, ami ismételt indulásra késztetett.
- Biztos? Nem lehet, hogy egy újabb vaklárma? - sietett utánunk Luke és a többiek.
- Rohadtul nem vaklárma, Hemmings! - szűrte ki fogai közül Ann, hátratekintve barátjára. - Ez rohadtul fáj, bassza meg!
Pánik uralta testem minden porcikáját. Gondolataim szanaszét kavarogtak, tanácstalan lettem hirtelen, elvesztettem azt a magabiztosságot, amit minden egyes nap mutattam Ann felé.
- Mindenki nyugodjon le! - Brynn hangja élesen csengett. - Mike, te menj vissza a házba és szedd össze Hannah cuccait, a kórházban találkozunk - utasította barátomat, aki azonnal eltűnt házunkban. - Luke, lódulj ahhoz a kibaszott kocsihoz és te is Ashton. Hannah mindjárt megszül a karjaid között! - lepillantottam szerelmemre, arcán minden egyes perc elteltével jobban szemügyre lehetett venni a fájdalom jeleit. Luke kezeit felkaromba mélyesztette és segített beültetni Hannaht a kocsi hátsó ülésére. Bemásztam én is mellé, ölembe vettem és próbáltam mélyeket lélegezni vele együtt. Lecsúszott ölemből és amennyire csak tudott, elfeküdt az ülésen. Átkoztam magamat, szerettem volna minden fájdalmát átvenni. Félt a fájdalmaktól, de rá kellett jönnöm, hogy én sem voltam arra felkészülve, hogy szenvedni lássam őt. Tudom, hogy rohadtul fájhatott neki, viszont az én szívemet is majd kettétépte a keserű bűntudat, amiért ezt tettem vele.
A percek repültek, mire ismét észhez tértem már egy ostoba zöld maskarában álltam a szülőszobában. Ann szinte az összes csontom szétroppantotta a kezemben, de panaszkodásra egyáltalán nem volt jogom. Folyamatosan figyeltem a feje felett elhelyezett monitort, ami az újabb összehúzódásokat jelezte.
Fogalmam sincs, mióta voltunk bent, hosszú napoknak tűnt az az idő, amíg elnéztem Ann szenvedését. Tenni akartam érte valamit, de mivel nem voltam szülész, semmi mást nem tehettem mint, hogy aggódtam. Mérges voltam, amiért még sehol baba, Ann pedig egyre gyengébb lett.
- Mrs. Irwin - Dr. Prett arcát felemelte Ann lábai közül. Amint szemeibe néztem, egyből észrevettem a bennük rejlő idegességet.
- Még mindig nem vett el a barom, úgyhogy kérem ne hívjon így! - szuszogta barátnőm két nyomás között.
- Amint kijutunk innen, bepótoljuk - csókoltam meg ujjait, amik enyéimre fonódtak. Fáradt szemeit rajtam pihentette meg. Pillantása még inkább arra sarkalt, hogy megtegyem ezt a lépést. Az a gyengédség és szerelem, ami még ezekben a pillanatokban is szemeibe tükröződött, megható volt. A földön nincs még egy olyan nő mint ő, ez már holt biztos.
- Nem akarom megzavarni ezt a meghitt pillanatot, de azt hiszem itt az idő, hogy a császármetszés mellett döntsünk - a doktor hangja határozottan csengett. - Hannah, nem tud tovább tágulni. Minden egyes perccel a baba életét vesztegetjük.
- Épp ideje volt már - könnyebbültem meg végre, de amint szerelmem arcára néztem ismét mély ráncok keletkezhettek homlokomon. - Nem, ne is gondolj arra, hogy tovább csináljuk ezt! - csattantam idegesen. Rémült volt tekintete, de tudtam, hogy megpróbál még dacolni ellenem és a doktor ellen.
- Nem akarom - hangja nagyon gyengének hatott. - Én akarom végigcsinálni.
- Kérlek, Ann! - könyörögtem neki, majd hagytam, hogy feszültségem pár könnycsepp formájában távozzon belőlem. Összeszorítottam szememet és összefont kezemmel eltakartam őket, éreztem ahogyan vékony ujjával szememhez ér és letörli őket.
- Rendben, menjünk.
- Biztos? - kérdezte a doktornő. Annre pillantottam, aki bőszen bólogatott, miközben szemeit rajtam tartotta. Hatalmas sóhaj szakadt fel ajkaim között. Megcsókoltam feje búbját, majd a következő pillanatban már ápolók álltál körül az ágyát. Szemeim végigkövették az eseményeket, mindenki profi, aki ott tartózkodott. Egy szemernyit sem kellett volna félnem, de egy császármetszés komoly dolog. Ereimben mindig is benne lesz a félelem, akármilyen neves orvosok vesznek körül.
Kezeim ismét visszatalálhattak barátnőm ujjai közé. Mosolyogva fordult felém, viszont enyémre nem tudtam ugyanezt ráerőltetni. Aggódás töltött el, ahogyan figyeltem nyúzott, fáradt arcát. Kimerült, amiért nem hibáztatom. Megszorította kezemet, ami melegséggel töltött el és szám széle kissé felfelé gördült.
- Mi történik? - kérdezte suttogva. Riadalom vette át hatalmat testem felett. Azt akarja, hogy nézzem meg, ahogyan szétdarabolják? Soha!
Hirtelen éles gyermeksírás hallatszott. A műtőben csend volt, csakis gyermekem gyönyörű sírása volt hallható mindenhol.
- Gratulálok fiatalok! Gyönyörű, egészséges kislány - a doktornő magasba emelte apró kis babánkat. Maszatos kis testét Ann mellkasára rakta. Arcán fehér magzatmáz és egy kis vér volt még látható, de minket ez cseppet sem zavart. Életemben nem láttam még ilyen szép teremtést. Lepillantok szerelmem arcára, aki könnyes arccal figyelte lassan elcsendesülő kislányunkat.
- Köszönöm - hajoltam arcához, és édes csókot leheltem rá, majd elszenderedő babám arcára is nyomtam egyet. - Köszönöm!
Gyönyörködtem gyermekem apró barna hajában, kissé pisze orrában, amit minden kétségkívül édesanyjától örökölt. Tökéletes volt, számunkra mindenképp.
- Ashton - Ann hangja visszarángatott csodálatomból, és ismét felvettem vele a szemkontaktust. - Szeretlek és én is köszönöm.
Suttogással elmondott szavai valószínű örökre elmémbe és szívembe égtek.
- Én is szeretlek, Hannah. Örökké szeretni foglak!